Nyílt nap banner


20 éves a Mentálhigiénés képzés a Károlin

A Pszichológiai Intézet Pszichológiai Továbbképző Központjában immár két évtizede folyik a hallgatók képzése a Mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzési szakon. A képzési programnak Budapesten kívül Illyefalván, Léván, Beregszászon és Szabadkán is vannak évfolyamai.

A szakirányú továbbképzés célja a térség magyarlakta területeire kiterjedő, átfogó lelki segítő hálózat, illetve mentálhigiénés szakmai közösség kiépítése. A képzési program a különböző életvezetési – kapcsolati – egészségmagatartási nehézségekkel küzdő (de egészséges!) személyek mentálhigiénés támogatására, valamint a lelki egészséget előmozdító közösségi alapú programok tervezésére és megvalósítására készíti fel a résztvevőket.

A mentálhigiénés ünnepi rendezvényre június 16-án 15 órától kerül sor Pszichológiai Továbbképző Központ (Budapest, Bécsi út 324., 1037), 504-es termében. Az ünnepi köszöntők mellett Bagdy Emőke professzor asszony, Grezsa Ferenc címzetes egyetemi tanár és Takács Péter egyetemi tanársegéd előadását is meghallgathatják a résztvevők. Az egykori és jelenlegi kollégák köszöntése mellett a rendezvényen egyetemünk több mint 100 határon túli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) végzős hallgatója is részt vesz.

Június 17-én 10 órától istentisztelet és mentálhigiénés szakmai nappal zárul az ünnepi rendezvény a Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség Összetartozás templomában. A rendezvény részletes programja itt olvasható.

 

Bethlen Gábor alap logóMagvalósult a Magyar Kormány Támogatásával logó

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin