Ötezer darabos japán könyvadomány érkezett Egyetemünkre

A japán–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából ötezer japán nyelvű kötetet adományozott a Honno Kote Projekt a Károli Gáspár Református Egyetem számára, ezáltal Egyetemünk a legnagyobb japán nyelvű könyvállománnyal rendelkező intézménnyé vált Magyarországon.

Az ünnepélyes átadó ceremóniára 2019. november 20-án került sor a budapesti Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium dísztermében, ahol Prof. Dr. Zsengellér József rektor és Dr. Vihar Judit tanárnő képviselte Egyetemünket, valamint vette át a felajánlást szimbolizáló dokumentumot.

Mint azt a könyvadományozási akciót szervező, 2003 óta a szigetországban élő Juhász Sandy az átadási ünnepség előtt kiemelte, ekkora mennyiségű japán nyelvű irodalom eddig még soha nem érkezett egyszerre Magyarországra. Elmondta, hogy a projekt keretében a Károli Gáspár Református Egyetem kapja a legtöbb – ötezer – kötetet, és ezzel a legnagyobb japán nyelvű könyvállománnyal rendelkezik majd Magyarországon. Hozzátette: a kezdeményezés fő célja, hogy Kagosima megye és Magyarország között erősödjenek a gazdasági és kulturális kapcsolatok.

A tényleges könyvátadásra 2019 decemberében kerül sor Egyetemünk Reviczky utcai épületében.

2019-ben, a Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia által kötött barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezmény 150. évfordulója alkalmából mindkét országban számos rendezvényre, ünnepségre kerül sor. A jubileumi emlékévhez kapcsolódóan a Japán déli részén található Kagoshima megyéből a Honno Kote Projekt egész éves könyvgyűjtési programsorozata keretében Magyarországra érkezett a japán-magyar kapcsolatok történetében is kimagasló méretű, húszezer darabos könyvgyűjtemény. A japán nyelvű könyvadomány az ország több pontján, neves oktatási intézményeket és könyvtárakat gyarapítva segíti a magyar diákok japán nyelvismeretének fejlesztését. Az adományokból 16 oktatási intézmény, cég, japán olvasó kör és japán-magyar baráti társaság bővítheti a meglévő könyvállományát. (Teljes lista itt érhető el: https://hu.honnokote.com/ceremony)

kép forrása: Honno Kote, Facebook-oldal

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin