Nyílt nap banner


Károlis kiválóságainkat köszöntöttük

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetése ünnepi rendezvény keretében köszöntötte a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián díjazott hallgatókat és felkészítő tanáraikat június 9-én.

A Károlyi-Csekonics Palota Aulájában egyetemünk első ízben szervezett köszöntő ünnepséget a helyezést elért hallgatóknak, opponenseknek és konzulenseknek, ezáltal személyessé téve a járványhelyzet miatt még online térben megrendezett OTDK díjazottjainak köszöntését. A rendezvényen az OTDK-s helyezettek mellett az elmúlt időszak más tudományos versenyein helyezést elért hallgatókat is köszöntöttük.

A rendezvény kezdetén Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony tartott ünnepi beszédet, melyet Szent-Györgyi Albert gondolatával kezdett: „Ha valakit nem feszít, nem sodor teljesen magával a tudomány iránti vágy és tehetség – az semmit sem tud csinálni. Először tehát tehetség kell. A tehetségen kívül kell egy olyan társadalom, amelyik ezt méltányolni tudja.” Beszédében kiemelte, hogy a magyar oktatási rendszerben a tehetséggondozás irányában jelenlevő támogató magatartás már régóta érvényesül, így egyetemünkön is lehetőségük van a hallgatóknak a kötelező tananyagokon kívül kutató- és alkotó tevékenység folytatására: egy-egy szakterület mélyebb megismerése és a kutatási módszerek és eszközök elsajátítása mindenki számára elérhető. Hangsúlyozta, hogy „A tudományos diákköri munka azonban nemcsak ismeretbővítést, módszertant tanít a tehetségüket fejleszteni vágyó hallgatóknak, hanem számos személyes és jellembeli tulajdonságot is megerősít, amelynek később, az élet bármely területén hasznát veszik. Megtanítja a kitartást a kutatásban, a logikus gondolkodást, a lényegi kérdések és összefüggések felismerésének a képességét, az érvelést a saját elképzeléseik mellett, a vitatkozás kultúráját, amelynek során képessé válik a fiatal elme mások álláspontjának az elfogadására.

Rektorhelyettes Asszony beszédében összegezte, hogy a március 29. és május 19. között megrendezésre került OTDK-n a 16 tudományterületi szekcióban mintegy 5.000 pályamunkát mutattak be a hallgatók. A Károli Gáspár Református Egyetem 60 hallgatója ért el helyezést vagy kapott különdíjat az idei tudományos konferencián. 10 hallgató az Állam- és Jogtudományi Karon, 45 hallgató a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, 3 hallgató a Hittudományi Karon és 2 hallgató a Tanítóképző Főiskolai Karon.

Dr. habil. Czine Ágnes kiemelte, hogy az idei versenyben az Állam- és Jogtudományi Kar fennállása legnagyobb sikerét érte el: három első, két második, valamint két harmadik hely mellett négy különdíjban és két legjobb opponensi elismerésben is részesültek a kar hallgatói. Rektorhelyettes Asszony külön kiemelte, hogy „Schlachta Boglárka Lilla végzős hallgatónk két pályamunkát is bemutatott, és azokkal egy első és egy második helyezést ért el, így kimagasló tudományos diákköri munkája elismeréseként elnyerte a Doktoranduszok Országos Szövetségének Fődíját”.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar évről évre a legtöbb elismerést hozza, a számos díj és kiemelkedő eredmény tanúsítja a karon folyó elmélyült és magas szintű, tudományos igényű műhelymunkát. Rektorhelyettes Asszony kiemelte, hogy nagy örömére szolgál, hogy a Hittudományi Kar és a Tanítóképző Főiskolai Kar hallgatói is kitűnő eredményeket értek el. Rektorhelyettes Asszony hozzátette, hogy a Szociális és Egészségtudományi Kar fiatal kora ellenére még nem vett részt a konferencián, de hisz abban, hogy hamarosan erről a karról is gratulálhatunk majd hallgatóinknak.
Rektorhelyettes Asszony összegezve elmondta, hogy „valamennyi hallgatónkra, a nyertesekre és a résztvevőkre is egyaránt büszkék vagyunk, hiszen meggyőződésünk szerint mindnyájan színvonalas pályamunkával és előadással képviselték Egyetemünket az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Több estben egy hallgató és így egy konzulens is áttételesen több díjban, elismerésben részesült, ez is külön öröm számunkra.
Az egyetem a mai ünnepségen ünnepli a hallgatókat, oktatókat, minden munkatársat, akik tevékenyen részt vettek az eredmények elérésében. Ezen túl pedig mértéktartóan, anyagi formában is hangot ad az elismerésnek – a hallgatók tekintetében – a Károli Gáspár Református Egyetem.”

Rektorhelyettes Asszony örömmel tájékoztatta a díjazott károlis kiválóságokat, hogy az OTDK-n helyezést elért hallgatók munkáit rövidített formában, de közös egyetemi kötetben meg fogják jelentetni.

Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony büszkén jelentette be, hogy az Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara elvállalta, hogy 2023-ban a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szervezi meg XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Tanács Humán Tudományi Szekcióját.

Rektorhelyettes Asszony ünnepi köszöntő beszédének végén megköszönte a hallgatók szorgalmát, kitartását, eredményeiket, illetve konzulenseiknek a tehetséggondozásban vállalt szerepüket: bátorításunkat, támogatásukat a hallgatók irányában. Köszönetét fejezte ki továbbá a kari OTDK-s titkároknak, oktatóknak és minden munkatársnak, akik részt vettek vagy hozzájárultak a díjazottak sikereihez.

Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony köszöntő beszédét Pál apostolnak a korinthusiakhoz írott levelének 13. részének verseivel zárta: „Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek”. Rektorhelyettes Asszony a jövőre nézve is elmélyült tudományos munkát és további sok sikert kívánt a hallgatóknak, oktatóknak.

Rektorhelyettes Asszony beszéde után Prof. Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökének köszöntője következett, aki szintén hangsúlyozta, hogy tehetséggondozás nélkül nincs felsőoktatás, ezért a tehetséggondozásnak minden intézmény életében elsődleges szerepet kell betöltenie. Beszédében kiemelte, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem eredményei is ezt a törekvést támasztják alá, illetve köszöntőjében elismerésének adott hangot, hogy az intézmény ilyen szeretetteljes légkörben ismeri el egyetemi kiválóságait. Továbbá örömének adott hangot, hogy 2023-ban a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar a gyönyörű Károlyi-Csekonics Palotában rendezheti meg a Humán Tudományi Szekciót.

Az ünnepi rendezvény műsorát Dr. Rimaszécsi János gitárművész gitárkoncertje és Dr. Lovász Irén, Kossuth-díjas népdalénekes előadása gazdagította.

A díjazott hallgatók és felkészítő oktatóik emléklapjainak átadása után a résztvevők megtekinthették az Isten a XXI. században című fotókiállítást, melyen a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetén belül tevékenykedő RefCOO 2019-es fotópályázatának 26 fotóművét lehetett megtekinteni.

A rendezvényünkről készült képgalériát ide kattintva tekinthetik meg.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin