Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezünk

November 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának emléknapján az áldozatokra emlékezünk. Magyarország Kormánya 2013-ban hivatalos nemzeti gyásznappá nyilvánította november 4-ét.

Az 1956-os események kapcsán a Prof. Dr. Horváth Miklós egyetemi tanárral készült interjúból idézünk, akivel a fiatalok 1956-os szerepvállalásával kapcsolatban beszélgettünk:


"Ha máshová tesszük a hangsúlyokat, akkor a fiatalok felé is jobban megnyílna az út a befogadásra?

Mindenképpen a fokozatosságra helyezném a hangsúlyt. Még emlékszem arra, hogy a rendszerváltozáskor fiatalok tömegei vettek részt az ’56-os rendezvényeken, aztán amikor megkezdődött a valós, vagy önmagukat felkelő szabadságharcosoknak feltüntető személyek között a harc a véleményem szerint nem létező torta egy-egy szeletéért, csökkent az akkori fiatalok érdeklődése. Nem értették, hogy akik ’56-ban ennyire egységesek voltak, azok most miért esnek egymásnak? Korábban a megemlékezéseken is nagyobb számban jelentek meg fiatalok, akik természetesen azóta velem együtt 25-30 évvel idősebbek lettek.

Én úgy gondolom, hogy a művészeteknek lenne hallatlan nagy szerepük abban, hogy érzelmileg újra motiválják a fiatalokat, hogy a kezdő lépéseket a forradalom és szabadságharc legalaposabb megismerése irányában érzelmileg motiválva tegyék meg. Nem feltétlenül a dátumok, az események pontos ismerete a legfontosabb, bár jó lenne, ha az igazi hősök nevét legalább ismernék. Ha ez megtörtént, utána lehet, hogy majd egy részük utána fog olvasni és kialakítja azt az ’56-os képet, amelyben hisz, amelyet hitelesen elfogad. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki építse fel a maga ’56-os képét, ha erre érez elég erőt és hajlandóságot.

Vegyük például az 1848-49-es szabadságharcra való emlékezést. Felébredünk március 15-én, de feltehetőleg nem az az első gondolatunk, hogy kronologikus sorrendben végig vesszük a nap történéseit. Hanem egy kicsit jobb a közérzetünk, egy kicsit motiváltabbak vagyunk, nemcsak a tavasz miatt, hanem érzelmileg éljük meg elsősorban, hogy jó magyarnak lenni, jó érzéssel kelünk fel, mert ezen a napon is emlékezünk a történtekre. Ezt hiányolom én 1956 kapcsán is. Felébredünk és megyünk a temetőbe koszorúzni október 23-án? Vagy november 4-én, amikor megkezdődik a küzdelemnek egy egészen más, részben fegyveres, majd a politikai ellenállás egészen márciusig tartó időszaka, nem véve tudomást az újabb áldozatokról – a hősök és áldozatok kb. 50 százaléka hal meg november 4-e után, sortüzekben veszti az életét kb. 80 ember – „eltemetjük” a forradalmat és szabadságharcot, holott ez a küzdelem korántsem ért véget. A börtönben Iván Kovács László és még sokan mások is folytatják a küzdelmet a hatalom ellenében.

Miért nem akarunk erről tudni? Miért nincs időnk ezzel érdemben foglalkozni? Ugyanakkor tanárként érzem azt is, hogy nagyon nehéz „megküzdenünk” a meglévő tudásunkkal. Nagyon nehéz beismernünk, ha mégsem úgy voltak a dolgok, ahogy eddig hittük, hogy tévedtünk, tévedhetünk. Ezért is nehézkes az új tudásanyag befogadása."

"A rendszerváltoztatás után egy ideig részt vehettem az 1956-os emlékérem és emléklap-javaslatokat előkészítő bizottság munkájában. A Parlamentben jelen voltam, amikor kitüntették egy ’56-os katonatiszt özvegyét, akinek a férjét a szovjetek lőtték agyon november 4-én. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy halt meg a férje. Azonnal tudta, hogy a szovjetek ölték meg. Kérdeztem, hogy van-e gyereke, kiderült, hogy igen, 1953-ban született a fia. Megkérdeztem, hogy mit mondott a gyermekének, hogyan halt meg az apja. Azt válaszolta, hogy mondhattam volna mást, mint amiért az árvaellátást kaptuk? Így a rendszerváltoztatásig a velem egykorú fiú úgy tudta, hogy az apja az „ellenforradalmárok ellen folytatott hősies küzdelemben vesztette életét”. Majd az özvegy hozzátette, egy anya úgy nem indíthatja az életbe a gyerekét, hogy esélyt sem ad arra, hogy beilleszkedjen ebbe a ki tudja meddig fennálló rendszerbe. Én akkor értettem meg azt, hogy nekem miért nem beszéltek erről a szüleim, talán féltettek, óvtak a tanáraink, amikor a hivatalos képet közvetítették. Már nem neheztelek emiatt. Természetesen voltak bátrak, akik mertek erről beszélni, én nem ilyen környezetben szocializálódtam, nőttem fel."

A teljes beszélgetés itt elolvasható:

http://www.kre.hu/portal/index.php/1526-fiatalok-1956-ban-az-osszefogas-es-egyseg-ereje.html

Fotók: fortepan.hu

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

 

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin