Nyílt nap banner


Művészettörténet mesterképzés a Károlin

A Művészettörténet Tanszék 2015-ben jött létre a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet keretein belül.

A tanszék által gondozott művészettörténet mesterképzés a szabadbölcsészet alapszak művészettörténeti szakirányára épül. A budapesti képzési helyszínen a hallgatók rendelkezésére áll a teljes fővárosi intézményrendszer: az országos és fővárosi múzeumok, szakkönyvtárak, adattárak,  valamint a hazai műemlékvédelem országos központja is. A Károlin elvégezhető képzés egyik sajátossága még, hogy a művészettörténeten belül különös figyelmet fordítanak a református egyház művészetének tanulmányozására is.

A Műemlékvédelem - muzeológia szakirány révén a gyakorlati művészettörténeti munkába is belekóstolhatnak a hallgatók, több múzeumban tartott órán vehetnek részt, illetve a kötelező, múzeumi szakmai gyakorlat is fontos része a képzésnek. Az országban egyedülálló módon a Károli Gáspár Református Egyetemen levelező munkarend keretében is elvégezhető a képzés!

2017 óta Dr. Jékely Zsombor egyetemi docens vezeti a tanszéket, aki a Lét-Ige protestáns magazin február 6-i adásában beszélt a Művészettörténet Tanszék létrejöttéről, a művészettörténet mesterképzés céljáról és a Károlin elvégezhető képzés előnyeiről. A műsorrészlet az alábbi képre kattintva tekinthető meg:


A Művészettörténet Tanszékről bővebben még az alábbi képre kattintva is lehet tájékozódni:

Művészettörténet mesterképzésre február 15-ig lehet jelentkezni a felvi.hu oldalon!

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin