Nyílt nap banner


Megalakult a Koreai Tanszék a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem korábbi célkitűzéseként valósult meg a Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetén belül a Koreai Tanszék megalapítása. Az ünnepségre május 15-én került sor a Károlyi-Csekonics-palota Szivartermében. A rendezvényt Szedzsong koreai király születésnapjára időzítették, hiszen az egykori király maga is sokat tett hazájában az oktatásért és a tehetséggondozásért, valamint az ő nevéhez fűződik a koreai írásmód megalkotása is.

Az egyetem koreai kapcsolatai 2010-től indultak fejlődésnek, az egyetem jelenleg 6 koreai partnerintézménnyel rendelkezik, és kínál csereprogramokat a hallgatóknak. Az intézmény Keleti nyelvek és kultúrák alapképzésén tanuló hallgatók a japán és kínai szakirányon mintatanterv szerint kötelezően tanulnak egy másik keleti nyelvet is, melyek közül a koreai nyelv már korábban is választható volt. Az egyetemen a 2022/2023. tanévtől koreai nyelv- és kultúraismeret specializációt is választhatnak a keleti nyelvek és kultúrák – japán szakirányon tanuló hallgatók, az új tanszék megalapításával pedig tovább bővül a Koreával kapcsolatos kurzusok köre.

A koreai nyelvet a kezdetektől Kim Seon Koo nyelvtanár, lelkész oktatja, aki ezen felül még szabadon választható kurzusokat is tart a koreai történelem és kultúra témakörében. 2023 februárjában csatlakozott Dr. habil. Csoma Mózes és Nam Sunmi nyelvtanár a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatói gárdájához, ennek köszönhetően a koreai tanulmányok ügye új lendületet kapott, a tanszék megalapításával pedig magasabb szintre emelkednek a koreai tanulmányi lehetőségek.

Az ünnepségen köszöntő beszédet mondott Trócsányi László rektor, aki beszédében örömének adott hangot, hogy a Koreai Tanszék megalapítása méltó helyet foglal el az egyetem 30 éves évfordulójának programsorozatában. Az új tanszék létrejötte hozzájárul az egyetem sikeréhez: jelzi, hogy az intézmény virágzik, és bizakodóak lehetünk az előttünk álló jövőt illetően. Rektor úr hozzátette, hogy a tanulmányok nemcsak tudományos ismereteket nyújtanak a hallgatóknak, hanem értékeket is közvetítenek: az új és a régi, a hagyomány és az innováció harmóniáját. Fontosnak tartja, hogy ismerjük a gyökereinket, és úgy nézzünk a jövőbe. Ha tudatában vagyunk annak, hogy múltunk miként táplálja a jelenünket és a jövőnket, akkor hűek maradunk hagyományainkhoz és eszményeinkhez.

Az ünnepségen Őexcellenciája Hong Kyu Dok, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, In Sukjin, a Koreai Kulturális Intézet igazgatója, Dr. habil. Csoma Mózes, a Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetének docense, volt szöuli nagykövet, a Koreai Tanszék tanszékvezetője is megosztotta ünnepi gondolatait a tanszék alapításával kapcsolatban. Az eseményre videóüzenetet küldött Kang Kyung-wha asszony, a Koreai Köztársaság volt külügyminisztere, Park Chul-min volt budapesti nagykövet, Csaba Gábor, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, továbbá Ro Jae Hun, a szöuli Koreai-Magyar Baráti Társaság elnöke, valamint Kim Nam Gil koreai filmszínész, a Silla Királyság Ékköve című Magyarországon is bemutatott filmsorozat szereplője.

A rendezvényen felszólalt Kim Seon Koo koreai nyelvtanár és Nánai Gergő alumni hallgató, aki annak idején elsők között utazott Dél-Koreába az egyetem csereprogramjának köszönhetően, és az intézmény egykori hallgatójaként osztotta meg emlékeit koreai útjáról a résztvevőkkel.

A Koreai Tanszék az egyetem Reviczky utca 4. szám alatti oktatási épületében kapott elhelyezést, az ünnepség során a tanszéktábla-avatásra a 303-as teremnél került sor.

 

A Koreai Tanszék avatóünnepségről készült teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin