Nyílt nap banner


Felhívás a felsőoktatási intézmények 2018. évi Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének házi fordulójára

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke meghirdeti a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd című versenyének házi fordulóját egyetemünk Bölcsészettudományi Karán tanuló hallgatók részére.
A szövegmondó verseny megrendezésével arra kívánjuk ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség. Az országos megmérettetésen, amelyet a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központjában, Esztergomban rendeznek 2018. május 4-én, az a hallgató vehet részt, aki a háziversenyen a legjobbnak bizonyul.

A versenyfeladat:
Egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értő és értető (de nem színészi) élőszóbeli bemutatása; elsősorban a 20-21. századi, esetleg a 19. századi magyar publicisztika, esszéirodalom vagy a kevéssé párbeszédes széppróza termékeiből. A szöveg ne haladja meg a három (3) percet; a választott szöveg ne fordítás, hanem eredeti magyar írásmű vagy annak valamely részlete legyen.

A teljesítmény értékelésének főbb szempontjai:
a) jó szövegértés és szöveghűség,
b) a szövegtartalom, az írói szándék és a szövegszerkezet hiteles közlése,
c) a beszédhelyzetnek, a szövegkörnyezetnek megfelelő tolmácsolás,
d) jó beszédlégzés, a beszédhangok és hangkapcsolatok helyes ejtése, megfelelő hangsúlyozás, dallamformálás, szünettartás, a beszédtempó, a hangerő illő alkalmazása; a nonverbális eszközök szövegnek megfelelő, mértéktartó használata.

A háziverseny időpontja és helyszíne: 2018. március 22. (csütörtök), 15.45, Károli Gáspár Református Egyetem BTK, Magyar Nyelvtudományi Tanszék (1146 Budapest, Dózsa György út 25–27., gyülekezés az 1. emeleten, a 126-os tanszéki szoba előtti folyosón).
Kérjük, hogy a versenyzők hozzák magukkal a szabadon választott szövegüket 4 példányban.

Az érdeklődőket kérjük, hogy e-mailben jelentkezzenek Sólyom Réka tanárnőnél a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A tanárnő szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre.

Jelentkezési határidő: 2018. március 19. (hétfő)

Budapest, 2018. február 19.

Dr. Bölcskei Andrea
tanszékvezető, egyetemi docens
KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Dr. Sólyom Réka
zsűritag, egyetemi adjunktus
KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin