Nyílt nap banner


Protestáns szakkollégiumok tehetséggondozása és a keresztyén ifjúsági szervezetek című szimpózium és emléktábla avatás

A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium tavaly átadott Horánszky utcai épületének falán Pógyor István emléktáblát állít a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány. Az emléktáblát 2018. március 8-án Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke avatja fel.

Az emléktábla avatást a Protestáns szakkollégiumok tehetséggondozása és a keresztyén ifjúsági szervezetek című szimpózium követi. A délelőtti szekció keretében bemutatkoznak a magyarországi keresztyén tehetséggondozó szakkollégiumok, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (Káli-Horváth Kálmán igazgató), a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium (Csapó Tamás tanulmányi igazgató), a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (Mózes Áron igazgató) és a Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium (Gaszt Csaba hallgatói elnök). A bemutatkozó előadásokat fórumbeszélgetés követi, melynek keretében tapasztalatcserére kerül sor.

A délutáni szekcióban kapcsolódva az emléktábla avatáshoz előadásokat hallhatunk Pógyor Istvánról és a KIE működéséről (Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke). Megismerhetjük az egyházi ifjúsági szervezetek működését a kommunista időszakban és napjainkban (Csűrös András gyömrői lelkész és Balázsfalvi-Ábrám Anna Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője). A program egy kerekasztal-beszélgetéssel zárul, ahol a Benda Kálmán Szakkollégium és a meghívott keresztyén ifjúsági szervezetek az együttműködési lehetőségekről beszélgetnek.

Az emléktábla avatása és a szimpózium kezdete 2018. március 8. (csütörtök), 10 óra.

Helyszín: Benda Kálmán Szakkollégium (1085 Budapest, Horánszky u. 26.)

A szimpózium részletes programja itt érhető el.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin