Nyílt nap banner


Készült: 2016-02-16
Módosítás: 2017-12-14

Tájékoztató felvételizőknek

Szociológia BA

Képzési idő (félév): 6

Költségtérítéses képzés díja: 300.000,- Ft/félév

A képzés célja olyan szociológia alapszakos szakelőadók képzése, akik a megszerzett szociológiai alapismereteik birtokában segíthetik a tudásalapú információs társadalom megvalósulását, az életminőség javulását, az esélyegyenlőség feltételeinek javítását, a társadalmi demokrácia kiteljesítését, valamint a szociális integráció erősítését. Megszerzett elméleti alapismereteik birtokában képesek felismerni a fontosabb társadalmi problémákat, azok alapvető strukturális összefüggéseit, továbbá birtokában vannak azoknak a gyakorlati és módszertani alapismereteknek, amelyek mindezek feltárására, elemzésére és megértésére szolgálnak.

Bemutatkozás

Karunkon 2012 óta folyik szociológia alapszakos képzés, amelyhez 2018 szeptemberétől szociológia mesterképzés is kapcsolódik. A képzési program összeállításánál azt tartottuk szem előtt, hogy egyszerre nyújtson gyakorlatorientált, a munkaerőpiacon közvetlenül hasznosítható tudást és készségeket, és készítsen fel arra, hogy a hallgatók mesterképzésben folytassák tanulmányaikat.

Ezért képzésünk az alapozó társadalomismereti, szociológiaelméleti, szociológiatörténeti és szakszociológiai tárgyak oktatásán túl a módszertani és gyakorlati képzést helyezi a középpontba. Az ehhez kapcsolódó ismereteket a hallgatók kis létszámú szemináriumi keretek között, a gyakorlatokhoz kapcsolódó projektek formájában sajátíthatják el. A gyakorlatok közé tartozik az első év utáni budapesti egy hetes nyári kutatási gyakorlat és a második nyáron teljesített nyári falukutató tábor, a hozzá kapcsolódó féléves fel- és levezető szemináriumokkal, illetve a három hetes szakmai gyakorlat, amelyet valamely piac- vagy közvéleménykutató cégnél, társadalomtudományi kutatóintézetnél, társadalmi célú projekteket tervező, illetve kezelő szervezeteknél, vagy a Református Egyház intézményeinél lehet teljesíteni.

A lehetséges munkaerőpiaci és továbbtanulási kimenetek figyelembevételével 2018. szeptemberétől induló évfolyamainkon négy specializációt is bevezetünk, így hallgatóink az 5. és a 6. félévben – érdeklődésük és további terveik függvényében – Szociálpszichológia, Projektmenedzsment, Társadalmi problémák kezelése és Big data elemzés specializációk között választhatnak, és szerezhetnek ezeken a részterületeken elmélyültebb ismereteket, továbbá felkészülhetnek a karon folytatandó szociológia mesterképzésre.

Karunk oktatási és tudományos elveivel összhangban a képzés során nagy hangsúlyt helyezünk a hallgatók és oktatók közötti személyes kapcsolatra, amely lehetővé teszi a személyre szabott tehetséggondozást, valamint a hallgatói együttműködésre, a tudományos műhelyekben és a műhelymunkában rejlő többletlehetőségekre. A hallgatók beilleszkedését az első évben évfolyammentorként egy oktató, továbbá csoportmentorokként felsőbb évfolyamos hallgatók segítik.

Az oktatás színvonalát biztosítja az oktatói kör, amelynek tagjai korábban számos felsőoktatási intézményben szereztek tapasztalatot, valamint elméleti és gyakorlati munkásságuk során a magyar társadalom számos problématerületét kutatják.


Szociológia BA képzés

Szociológia alapszakos képzésünk az első két félévben nagy hangsúlyt helyez egyfelől az alapozó jellegű társadalomismereti, szociológiaelméleti, szociológiatörténeti ismeretek elsajátítására, másrészt az alapvető informatikai, matematikai, statisztikai és kutatásmódszertani ismeretekre. A képzés középső szakaszában a szakszociológiai tárgyak mellett – elsősorban a gyakorlatokhoz kapcsolódóan – az elmélyültebb módszertani ismeretek állnak a középpontban, míg a két utolsó félévben a szakdolgozat elkészítésén és a választott specializáció tárgyain van a hangsúly.

A szociológia alapszakon végzett hallgatók szociológus szakelőadóként a központi államigazgatásban, önkormányzatoknál, egyházi és civil szervezeteknél, valamint a nonprofit szektorban helyezkedhetnek el – társadalmi (pl. szociálpolitikai) döntés-előkészítő, tanácsadó, pályázatíró, illetve kutatói munkakörben. Magas színvonalú, gyakorlatorientált képzésünk során olyan jártasságot szereznek az empirikus kutatások terén, amellyel közvélemény-kutató, piackutató, politikai elemző, társadalomkutató, valamint statisztikai adatbázisokat kezelő cégeknél szakasszisztensként vállalhatnak munkát.

Képzésünk továbbá felkészíti hallgatóinkat a társadalomtudományi mesterszakokra való továbblépésre, ami előkészíti a későbbi tudományos kutatói-oktatói karriert.

A Szociológia alapszak mintatanterve itt megtekinthető!

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin