Prof. Dr. Sepsi Enikő, a Benda Kálmán Szakkollégium igazgatójának és Dr. Hóvári János, a Történettudományi Műhely vezetőjének gondolatai az Ormánsági és Sellyei Nyári Egyetemről:
A szakkollégisták „felfedezőkként” szemlélődhettek a tájban, új ismereteket szerezhettek múltunkról, Eldönthették szabadon, hogy lelki szolidaritást vagy közömbösséget vállalnak-e az itteni megismert emberekkel és helyzetekkel, a célállítási tréning során pedig személyes élményeket gyűjthettünk, melyek párhuzamba állíthatók a jövő évi intézményi és egyéni célokkal, a hallgatókat az időbeosztásuk tudatosabb átgondolására, figyelmük hatékonyabb fókuszálására, a célhoz vezető út köztes lépéseinek átgondolására ösztönözve (a tréning ősszel folytatódni fog). Az is jó volt, hogy csak egyszerűen egymás között lehettünk: forróságban, félhomályban, vízben, tájházban és templomban, s eközben talán még jobban megismerhettük egymást. A Horánszky utcai közösségünket különböző erők hozták létre Sepsi Enikő akkori dékánunk és alapító igazgató asszonyunk vezetésével az új nemzedékek tanárainak, kutatóinak, pszichológusainak oktatási szintjéért, szellemiségéért és lelkiségéért érzett felelősségtudatunk vállalása, valamint az ezért való tenni akarás és készség történelmi lehetősége közepette. A szakkollégisták részéről pedig az munkált kellő erővel, hogy vannak olyan fiatalok (határon innen és túl) különböző indíttatásokkal, akik igazi bölcsészeti és társadalomtudományi tudásra, új ismerettárházra, a lélek rejtélyeinek feltörésére, a keleti kultúrák mély és nemzetünk sorskérdéseinek megismerésére, valamint Isten és az Ő kegyelmének keresésére vágynak. Vagy mindegyikre. Ez a két erő – s a mögötte álló szellemi, érzelmi és gyakorlati kiválasztódás – hozott bennünket legtöbbször össze. Együtt voltunk a megindulásban, az első elvonulásunkon Székesfehérváron, ahol a műhelycélokon dolgoztunk, a koronavírusjárványban, a TDK-ban, az első nyári táborban a Bodrog és a Tisza veszélyes vizein, a Történész Műhely tagjaival 2021-ben Kiskorpádon, majd együtt az év elején a tatai táborban, a majki kamalduli remeteségben és most az ormánsági végvárakban, amelyeket Pécs és Szigetvár igyekezett gazdag szellemiségével, a Turbék felfedezésével bearanyozni.
A Nyári Egyetem nem Szabadegyetem: minden universitasban szabadon kell szolgálnia a szellemnek! A Nyári Egyetem valaminek – témának, tájnak vagy jól körüljárható gondolatnak – feldolgozása a szavak erejével, az interaktusok tervezettségével és spontaneitásaival, a felkészült megszólalók előadásaival és persze váratlan és tervezett élményekkel. A Nyári Egyetem nem lehet sohasem öncélú: egyszerre kell az egyetemes és a nemzeti hagyományra épülnie, jövőt formálónak, sőt megszólítónak lennie! Erre törekedtünk az Ormánsági és Sellyei Nyári Egyetemünk során is.
A magyar népi kultúra emlékeit a Kárpát-medence számos részén megtalálhatjuk, mi most az Ormánságot választottuk. Erre több okunk is volt, mert a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiuma vagyunk. Az Ormánság a magyar református felekezet egyik szülőföldje. Sztárai Mihály 1500-ban az Ormánság nyugati szélén lévő Drávasztárán született, majd számos egyetemet megjárva abba a Baranyába tért vissza, amelynek az Ormánság egyik történelmi tája. A 16-17. századi virágzó református élet a 18. század végén megbicsaklott. Válsága az 1920-1930-as években vált nyilvánvalóvá az itteni közép- és szegényparasztság kiúttalan életével összekapcsolódóan, amelyre országos jelentőségűen a magyar népi írók egyike épp az ormánsági Kemséről írt szociológiai és szociográfiai munkáján keresztül mutatott rá 1937-ban. Mindannyian a történelmi jelentőségű, 1943. évi balatonszárszói találkozót megszervező, új magyarságot építeni akaró református mozgalmak tagjai voltak, de a nemzetféltés jegyében is nyitottan bármely felekezetre. Benda Kálmán (1913-1994) is közéjük tartozott. Magyarország szovjetizálása az 1940-es évek vége ezt a mozgalmat elsöpörte, miként sok minden mást is. Benda Kálmán azonban a reménytelenségben is hasznos tudott lenni. 1955-ben a Dunamelléki Egyházmegye levéltárosaként számos tolnai és baranyai református lelkészt keresett fel, hogy legalább a levéltárukat megmentse. Útjáról napló írt, amelynek lapjain filmszerűen mutatja be a református lelkészek akkori ellehetetlenítését, megaláztatását, s az előbbiekből fakadó reménytelenségüket, de a tenni akarók vágyálmait is. Az 1955. évi út egyik utolsó állomása Sellye volt. Mi is megálltunk ezen az őrhelyen az Ormánságban tett utunk során. A református templom úrasztalán – szép ormánsági virágcsokor mellett – ott állt Benda Kálmán fényképe. Az előadókat leginkább miatta hívtuk ebbe a veretes templomba, amely velünk és számos sellyeivel örömteljes végvárként ismét tele volt. Van örök visszatérés és a kegyelem is kiárad, csak hinni kell benne és persze tenni is érte.
Úgy gondoljuk, hogy a Benda Kálmán Szakkollégium Nyári Egyetem sorozata elmélyült és jó úton jár. Folytatni kell, mert folytatásra érdemes, ezért folytatni is kívánjuk egyetemünk és karunk támogatásával, szerepet vállalva ezzel is Károli Gáspár Református Egyetem 21. századi megújulási folyamatában, amelyben a nemzeti, az európai, az egyetemes protestáns és a magyar református hagyomány megerősítése és a kornak megfelelő bemutatása a világra való nyitottság igényével alapvető célkitűzésünk. S ebben a bendás fiataloknak az eddiginél nagyobb szerepet kell vállalniuk, mert a jövő róluk szól. A teendők tartalmainak és eszközeinek egybekapcsolását csak bevonással, gyakorlatszerzéssel lehet és kell a fiataloknak elsajátítaniuk, természetesen az igazgatóság és a műhelyvezetők óvó segítsége és figyelme közepette. A következő évben Szerencsről, majd Sárospataktól indulva Vizsolyra, Göncre és környékére látogatunk el, ezen kívül az őszre tervezzük az első végzettek alumni-találkozóját is a Benda Nyílt Nap keretében.
Timár Péter úti beszámolója:
A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium idén nyáron, július 4-e és 7-e között tartotta meg a Nyári Egyetem nevet viselő több napos tanulmányi kirándulását. A kirándulás célja az Ormánság volt, hogy a kollégium névadójának, az 1955-ben, a térségben tett útját követve, a hallgatók megismerhessék az ország eme eldugott szegletét.
A hallgatók és az őket kísérő tanárok hétfő reggel indultak vonattal a Keleti-pályaudvarról Pécsre. A kimerítő és rendkívül melegnek mondható utazás után a Pécsi-Belvárosi református templomban pihentek meg az utazók. Kis pihenés és a táskák hátrahagyása után a pécsi körút vette kezdetét.
Az első állomás a Jakováli Haszan pasa dzsámi volt, ahol egy nem túl nagy, de igényes kiállítást tekinthettünk meg a dervisek életéről, illetve magáról az épületről. Innen gyalog mentünk a pécsi Római Katolikus Székesegyházhoz, amit kívül-belül megcsodálhattunk és megismerhettünk, sőt még a toronyba is felmehettünk. A székesegyház mellett, a Nyári Egyetem résztvevői koszorút helyeztek el az 1367-ben alapított Pécsi Egyetem emlékére létrehozott emlékműnél. Innen utunk a Széchenyi térre vezetett. Itt kis szabadidőt kaptunk, hogy ebédelhessünk és várost nézhessünk. A református templomtól délután busszal érkeztünk meg a szállásunkra, ami az Ormánság fővárosában, Sellyén helyezkedett el.
Kedd reggel első utunk az eldugott kis Kemsére vezetett, ahol a hallgatók elsőnek tapasztalhatták meg milyen is a perifériára szorulni. Az ötvennyolc lelket számláló település a maga bája mellett nyomasztóan is hatott, hisz a házak jelentős része üresen kongott. Vető János István polgármester köszöntött minket a református templomban és Berta Kristóf történelem szakos hallgató mondott pár szót az Elsüllyedt faluról, ami a település történetével foglalkozik. Mindezek után Kovács Imre politikus, népi író emléktáblájánál helyeztünk el koszorút.
Kemséről Vajszlóra mentünk, ami szintén a környék jelentős települése méretét és népességét tekintve. Itt Kodolányi János emlékmúzeumát tekintettük meg, amely az író valaha volt házában került berendezésre. A kórósi és a kémesi református templomok meglátogatása után a fáradt hallgatók és tanáraik a kémesi halászcsárdában ebédeltek meg.
Délután a Szaporca mellett található Ős-Dráva Látogatóközpontban Wágner László vezetésével a Dráva menti élővilágot és haszonállatokat ismerhettünk meg. Innen utunk a szaporcai református templomba vezetett, ahonnan kis elmélkedés után az Eperfa tájházba tértünk át. Itt, a Kárpát-medencén végigívelő néptánc bemutatót tekinthettünk meg, sőt a végén kis szatmári csárdást mi magunk is táncoltunk. A vidám tánc, a finom marhapörkölt, a túrós béles, a töltött paprika, a gyönyörű környezet és az ormánsági bor, elhozta az ünnepi hangulatot. Amikor hazafelé vettük az utunkat a hallgatótársakkal alig akartuk otthagyni ezt a csodálatos helyet.
Szerdán került sor a sellyei Református templomban Az Ormánság múltja és jelene című emlékülésre. A konferencián kiváló előadásokon keresztül ismerhettük meg a vidék arculatát és történelmét.
Délután szabadprogram volt a városban. Volt, aki a Draschkovich-kastély gyönyörű kertjét látogatta meg, volt, aki a termálfürdőbe ment.
Az utolsó napon, csütörtökön Szigetvárra utaztunk, ahol elsőként a Szent Rókus plébániatemplomot látogattuk meg. A templom után a várba mentünk, ahol a múzeumban részletes vezetést kaptunk a minket kísérő tanároknak hála. A múzeum után helyi végvári hagyományőrzők tartottak bemutatót a kor katonáit jellemző viseletekről és fegyverekről. A bátrabbak közülünk fokost és szablyát is kipróbálhattak. A vár védőinek emlékére emelt gyönyörű szobrot megkoszorúztuk, a Himnusz eléneklésével egybekötve. Úgy érzem, ez méltó lezárója volt a négy napos útnak. Innen busszal, majd vonattal érkeztünk vissza Budapestre.
Én magam, aki ezt a beszámolót írom, nem vagyok a Szakkollégium hallgatója, viszont a családi vonatkozásaim miatt, mik az Ormánsághoz kötnek, csatlakozhattam a Nyári Egyetemhez. Ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget! Mint némileg külső szemlélő azt tapasztaltam, hogy a Benda Kálmán Szakkollégiumának közösségét körüllengi az a miliő, ami hasznossá és emlékezetessé teheti az egyetemi éveket. A hallgatók jó szakemberré fognak válni a maguk területén és támogatják egymást az előrejutásban. Úgy gondolom, ebbe a közösségbe valóban érdemes tartozni. Kívánom nekik, hogy a jövőben is maradjanak ilyen jó, hasznos és tenni akaró közösség!
