Újra megrendezték a Kommunikációs Szakestet a BTK-n

Sokéves kimaradás után két hallgatónk, Orosz Ádám és Kecső Richárd kezdeményezésére újra megrendezésre került egyetemünk Kommunikáció- és médiatudomány képzésének korábban évi rendszerességű, hallgatók által szervezett eseménye, a Kommunikációs Szakest.

A rendezvény lényege, hogy a szakos hallgatók számára szakmai előadásokat hozzon el, bevonva az alumnihallgatókat, akik az est folyamán hasznos tanácsokkal, akár gyakornoki lehetőségekkel tudják támogatni társaikat. Az esemény legfőbb célja azonban a közösségépítés és a hagyományőrzés.

A program egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, melynek témája az újságírás és a média volt. A beszélgetés középpontjában az újságírás jelenlegi helyzete és annak jövőképe állt az írott és online sajtóban, a rádióban és a televízióban. A moderált beszélgetés Balázsi Levente, az index.hu újságírója, dr. Németh László, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék egyetemi adjunktusa és két alumni hallgatónk, Berkesi Judit, az M4 Sport riportere és Katona László, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere között zajlott.

A rendezvény folyamán a startup vállalkozások képviseletében az Országos Bortúra alkalmazás marketingvezetője, Bencze Szonja adott elő a sikeres startup brandingeléséről. A Bortúra App jelenleg Magyarország egyetlen országos szintű borturisztikai applikációja, amelyben a felhasználók már több mint 140 hazai borászatot fedezhetnek fel.

A szakest során a munkakeresésről és az önéletrajz elkészítéséről is kaphattak információt a résztvevők. A sikeres CV-írás rejtelmeiről Varajti Máté, a Zyntern.com állásportál brand managere beszélt a hallgatóknak. A portál fő profilja az állásközvetítés, különös tekintettel a gyakornoki pozíciót kereső fiatalokra.

„Mi mind diákként kezdtük, így a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy valóban nehéz a számtalan egyetemistának és főiskolásnak szóló lehetőségek közül megtalálni azt az egyet, amely valóban beindítja a karriered. A Zyntern gyors és hatékony megoldást nyújt a problémára, segít abban, hogy az Y és Z generáció álláskereső fiataljai és az állást kínáló cégek egymásra találjanak a közös preferenciáik, tanulmányi háttér, szakmai tapasztalat, képességek és érdeklődési körök alapján.” – mondta.

Az este meghatározó programpontja volt a Ferencvárosi Torna Club márkaépítéséről szóló előadás, amelyet Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója tartott.

„A Fradi egy love brand. Aki megszereti a klubot, nem fog váltani. Lehet, hogy italról, cipőről, pólóról váltani fog valaki, de aki fradista lesz, az örök életére az marad, és nem fog másik klubnak drukkolni. A sky boxaink telítettek, sorban állás van, hogy oda bekerülhessenek, három évre szóló szerződéseket kötünk. Sikerünk egyik titka még, hogy a kitartunk a klubépítésben részt vevő embereink mellett.” – mondta az FTC Zrt. vezérigazgatója.

Az este folytatásában a hazai fesztiválok kommunikációjáról, azon belül a Covid-19 járványt követő változásokról esett szó, melyekről Koósz Milán és Zelenák Márk beszélt a hallgatóknak.

Az est végén a gasztromarketingről, a különböző láncok marketingmegoldásairól beszélt Hell Csilla és Tanai Levente. A két beszélgetés érdekessége, hogy a cégek saját marketingstratégiájukról és szokásaikról meséltek, amelynek összképe egy érdekes előadást eredményezett.

 

Fotók: Herle Kristóf

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin