Nyílt nap banner


30 éves a Japanológia Tanszék

A Japanológia Tanszék jubileumi konferenciája

Fordítás a 21. században. Fókuszban a japánról és japánra fordítás

Október 24-én nagy érdeklődés mellett megtartottuk tanszékünk 30 éves jubileumi konferenciáját, amelynek témája a fordítás volt.

A konferenciát Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete és Dr. Csoma Mózes, a BTK dékánja nyitotta meg. Dékán úr beszédében megköszönte Dr. Varrók Ilona intézetvezető asszony és alapító tanszékvezető asszony fáradhatatlan munkáját. A jubileumi konferencia témája a fordítás volt, és ezzel kapcsolatban a konferencia szervezője, Somodi Júlia kiemelte, hogy a témaválasztás apropóját az szolgáltatta, hogy a tanszéken működő Fordítói specializáció az egyik legnépszerűbb a szakon, évente közel 140 hallgató regisztrál fordítói kurzusokra. A konferencián a szakma hazai és külföldi jeles képviselői adtak elő, előadásaikkal inspirálva hallgatóinkat. Olyan témákban hallhattunk előadásokat, mint a gépi fordítás alkalmazása a japán helyi önkormányzatoknál, egészségügyi tolmácsolás Magyarországon, műfordítás, mangafordítás, audiovizuális fordítás, fordításoktatás, harcművészetek és fordítás, jogi szövegek fordítása, stb.

A plenáris előadásokat Takeda Kayoko, a Rikkyo Egyetem professzorasszonya és Hidasi Judit, a BGE professzor emeritája tartotta.

A műfordítói szekció díszvendége dr. Vihar Judit professzorasszony volt, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntött Dr. Varrók Ilona intézetvezető asszony.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a külföldi és hazai előadók mellett tanszékünk mesterszakos hallgatói színvonalas előadásait is hallhattuk angol és magyar nyelven.

A konferencia a Japán Alapítvány Budapesti Iroda támogatásával valósult meg.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin