Készült: 2015-10-21
Módosítás: 2025-10-28

Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet

   

 

A Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet 2012. december 1-jén jött létre Prof. Dr. Sepsi Enikő vezetésével, szenátusi határozattal. Az Intézet a korábban önállóan működő Színháztudományi Tanszéket, a Művészettörténet Tanszéket és az újonnan létrejött Művészettudományi és Médiapedagógiai Tanszéket foglalja magában.

A Színháztudományi Tanszék 2009. április 1-jével jött létre. A Theatron színháztudományi periodika köré épített műhely dolgozta ki a teatrológia oktatásának a lineáris képzési rendszerhez igazított rendjét. Ez a kínálat az új kollégáknak köszönhetően tovább bővült, a 2016/2017. tanévtől kezdve pedig a gyakorlati dramaturgia és a rendezés művészete felé orientálódott. A tanszék munkája a képzés több szintjén indított programokban kerül megjelenítésre. Alapképzésben a Kar bármely hallgatója (kivéve a szociológia, történelem és pszichológia szakos hallgatókat) felveheti az 50 kredites Színházi stúdiumok specializációt vagy annak egyes tanegységeit. Ennek elvégzése jó alapot biztosít a Színháztudomány Mesterszakhoz (de nem feltétele annak!), amelyet nappali és levelező munkarenden is indítunk. Főállású oktatóink mellett a színháztudomány több elismert kutatója, illetve neves rendezők, dramaturgok, drámaírók tanítanak nálunk megbízott előadóként.

A Művészettudományi és Médiapedagógiai Tanszék 2017 nyarán jött létre a Média-, mozgókép- és kommunikációtanári osztatlan képzés; a Drámapedagógia szakirányú továbbképzési szak, a Kodály-kultúra Magyarországon és külföldön szakirányú továbbképzési szak (magyar és angol nyelven); a Színház- és filmművészeti szakíró, kritikus szakirányú továbbképzési szak; a Bölcsészettudományi, egyházi, jogi, gazdasági, műszaki, európai uniós és társadalomtudományi szakfordítói és műfordítói szakirányú továbbképzési szak, valamint a Vizuális kultúra, vizuális nevelés pedagógus-továbbképzési program, a Bevezetés az írás-, olvasás- és a biblioterápiás gyakorlatok pedagógiai alkalmazásába pedagógus-továbbképzési program és a pedagógus szakvizsga biblioterápiás moduljának, továbbá a Személyközpontú művészetpedagógia pedagógus-továbbképzési program oktatására. A KRE Állam-és Jogtudományi Karával valamint a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködésben gondozzuk a Művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzési szakot. A tanszék oktatói kommunikáció-, irodalom-, film-, színház- és zenetudományi szakemberek, fordítók, művészeti menedzserek.

A Művészettörténet Tanszék 2015 őszén jött létre, hogy az alapképzésre (Szabad bölcsészet, művészettörténet specializáció) épülve kidolgozza a művészettörténet mesterképzés rendjét, és biztosítsa a BA-n végzettek továbbtanulási lehetőségét, specializálódását. A Művészettörténet mesterszak részben elmélyülést tesz majd lehetővé a tudomány sajátos kérdéseiben, módszereiben a középkortól napjainkig, részben pedig a Műemlékvédelemmuzeológia specializáció révén a gyakorlati művészettörténeti munkába és ennek összefüggésrendszerébe vezeti be a hallgatókat. Főállású oktatóink mellett a KRE több tudományos műhelyéből (néderlandisztika, színháztudomány, kommunikáció stb.) illetve a széles szakterület más (művészeti, intézményes) műhelyeiből kutatók, művészek vesznek részt a tanszék munkájában.

 

AKTUÁLIS HÍREK

 

10 éves a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet: December 2-án ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet. Az ünnepségre az intézet meghívta az elmúlt évtizedben – sőt több népszerű szak esetében annál régebben – végzett több mint 700 hallgatóját. A jó hangulatban zajlott eseményen az emlékek és életutak megosztása remek lehetőséget teremtett a kapcsolatok felelevenítésére, és újabbak építésére.

 

 

 

2025-től NEM induló szakok:

Bevezetés az írás-, olvasás- és biblioterápiás technikák pedagógiai alkalmazásába 60 órás pedagógus-továbbképzés
Bölcsészettudományi, egyházi, jogi, gazdasági, műszaki, európai uniós és társadalomtudományi szakfordítói és műfordítói szakirányú továbbképzés
Dráma- és színházismeret-tanár osztatlan tanárképzés
Drámapedagógia szakirányú továbbképzési szak
Erkölcstan, etika szakos pedagógus szakirányú továbbképzési szak
Filozófia mesterképzési szak 
Kodály-kultúra Magyarországon és külföldön szakirányú továbbképzési szak
Kodály Culture in Hungary and Worldwide Specialist Postgraduate Programme
Mozgóképkultúra és médiaismeret-tanár osztatlan tanárképzési szak (5 éves képzés) 
Művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzési szak
Művészettörténet mesterképzés
Pedagógus szakvizsga - Biblioterapeuta szakirányú továbbképzés
Személyközpontú művészetpedagógia 30 órás pedagógus-továbbképzés
Színház- és filmművészeti szakíró, kritikus szakirányú továbbképzési szak
Színházi stúdiumok specializáció
Színháztudomány mesterképzési szak (nappali és levelező)

Vallástudomány mesterképzési szak (nappali és levelező)
Vizuális kultúra és vizuális nevelés 60 órás pedagógus-továbbképzés



Az Intézet szervezetén belül működő tudományos műhelyek/kutatócsoportok:

Kódváltás a művészetekben
Színház és társadalom – színházpedagógia és színházszociológia Magyarországon
A misztika fogalmai és hagyományai az európai gondolkodásban (OTKA K 101503)
Misztikus Hagyományok Kutatócsoport (intézetközi)
„Színházi net-filológia” (OTKA 81400) kutatócsoport
Rítus, Színház és Irodalom Kutatócsoport
Szeleczky Zita Kutatócsoport
Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhely
A felhasználóbarát színházi nevelés (OH_KUT/6/2017 sz)

Intézetvezető:

Dr. Uhl Gabriella egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ügyintézés:

1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em. 226.

Temesvári Tímea – intézeti ügyintéző
(Mozgókép,- média és kommunikáció tanár osztatlan tanárképzés, Mozgókép,- média és kommunikáció tanár rövid ciklusú tanárképzés, Művészetigazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzés, Pedagógus továbbképzések (vizuális kultúra, vizuális nevelés; személyközpontú művészetpedagógia; bevezetés az írás-, olvasás- és biblioterápiás technikák pedagógiai alkalmazásába), Fordítói szakirányú továbbképzés, Drámapedagógia szakirányú továbbképzés, Színház és film szakíró kritikus szakirányú továbbképzés, Színháztudomány MA, Dráma- és színházismeret tanár osztatlan tanárképzés, Dráma és színházismeret tanár rövid ciklusú tanárképzés valamint az intézethez tartozó kutatócsoportok adminisztrációja)
Telefon: +36-30/782-8308
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Geher-Balassa Eszter – intézeti ügyintéző
(Vallástudomány MA, Erkölcstan, etika szakos pedagógus továbbképzés, Művészettörténet MA)
Telefon: +36-30/227-7697
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.



HALLGATÓI ÜGYFÉLFOGADÁSI REND:
hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 9.00-12.00 és 13.00-16.00
péntek: 9.00-14.00


 

Művészettudományi és Művészetpedagógiai Tanszék
Tanszékvezető: Dr. Rákóczy Anita egyetemi docens
Elérhetőség:
1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em. 224.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Művészettörténet Tanszék
Tanszékvezető: Dr. Jékely Zsombor tanszékvezető egyetemi docens
Elérhetőség:
1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em., 225.
Telefon: 483-2874
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Színháztudományi Tanszék
Tanszékvezető: Dr. habil. Kiss Gabriella egyetemi docens
Elérhetőség:
1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em., 225.
Telefon: 483-2854
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Munkaviszonyban lévő oktatók:

Dr. Béres István József egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Jékely Zsombor egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. habil. Kékesi Kun Árpád egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. habil. Kiss Gabriella egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Körömi Gábor, egyetemi tanársegéd

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Prof. Dr. Kucsera Tamás Gergely, egyetemi tanár

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Lannert Keresztély István egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Mudriczki Judit egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Ordasi Zsuzsanna egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Pacskovszki József egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Prof. Dr. Sepsi Enikő egyetemi tanár

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Szabó Júlia Anna egyetemi adjunktus

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Szabó Attila egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Uhl Gabriella egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. habil. Visky András egyetemi docens

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Pont Ott podcast-sorozat

Sport a Károlin

Sport a Károlin