Összetartozás lélekben és Istenben – mentálhigiénés szakmai rendezvény

A Pszichológiai Intézet Pszichológiai Továbbképző Központja immár harmadik alkalommal rendezi meg az Összetartozás lélekben és Istenben elnevezésű mentálhigiénés szakmai rendezvényt a Pesterzsébeti Összetartozás-templomban. A 2024. június 8-án 10 órakor kezdődő esemény idei témája: a Református misszió a mentálhigiénés segítő központokban. A rendezvény Bagdy Emőke professzor asszony és a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság vezetőjével együttműködve szerveződik. A szakmai napra a Kárpát-medencei mentálhigiénés segítő szak öt képzési helyszínének hallgatói, végzett hallgatói és oktatói mellett az egyetem minden oktatóját és hallgatóját is szeretettel várják a szervezők.

A szakmai nap áhítattal és csellókoncerttel kezdődik. A nap folyamán összefoglaló előadások is elhangzanak a budapesti központ missziós terveiről, valamint a kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és erdélyi mentálhigiénés projektek megvalósulásáról.

A rendezvény tervezett programja:

10:00–10:15 – Áhítat

10:15–10:45 – ArtiCelli Cselló Együttes koncert

10:45–11:30 – Köszöntők

11:30–12:00 – Kávészünet

12:00– 12:20 – Dr. Berghauer-Olasz Emőke: Lelki Segítő Missziós Szolgálat a Rákóczi Főiskola Pszichológiai Szakszolgálatában

12:20–12:50 – Felvidéki, erdélyi és délvidéki missziós tevékenységek a mentálhigiéné területén

12:50–13:00 – Prof. Dr. Bagdy Emőke: A mentálhigiéné és a református mentálhigiénés misszió múltja és jövője

13:00–14:00 – Zenei műsor a Zurgó Együttessel

 

A szakmai rendezvény meghívója ide kattintva olvasható.

A rendezvényre az alábbi regisztrációs link kitöltéséve jelentkezhetnek: https://btk.kre.hu/osszetartozas2024/

Jelentkezési határidő: 2024. június 1. 12 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Borítókép: osszetartozastemplom.hu

 

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin