„A Károlin közösségben gondolkodunk”

Százhatvannyolc kar közül a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara a harmadik legnépszerűbb a felvételi jelentkezések számadatai alapján. Ebből az alkalomból készített interjút Dr. habil Sepsi Enikő dékán asszonnyal a Reformátusok Lapja:

Az Eduline szerint idén csak a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara és a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara előzi meg a KRE BTK-t a sorban. – Magunk sem számítottunk erre az eredményre – osztja meg Sepsi Enikő, a kar dékánja. Az egyetemi vezetővel a sikerhez vezető útról, az értelmiség szerepéről, a lelki éhségről és a Károlin megjelenő közösségi többletről beszélgettünk.

Huszonhat éves kora óta több helyen is dolgozott már vezetőként: a Balassi Intézetben, a Mindentudás Egyetemén, illetve az Eötvös Collegiumban, ahol műhelyvezető, igazgatóhelyettes és megbízott igazgató is volt az ott töltött tizennégy év alatt. Kilenc éve, a nagy változások időszakában került a budapesti református egyetemre. Miben volt ez az intézmény más, mint a többiek?
Amikor átjöttem oktatni a Károlira, az egyetemre váró átalakítás elején az akkor részben stratégiai teendőket jelentő főtitkári feladatokat is elvállaltam. Fél évvel később megkértek, hogy fogadjam el a jelöltséget a BTK dékáni posztjára. Háromszor mondtam nemet, mert nem akartam újra vezető lenni: azt láttam, hogy minden nagy vállalkozás előbb-utóbb tönkremegy a hatalmi harcok, illetve az anyagi kérdések, a túl sok vagy túl kevés pénz miatt. Végül negyedszerre igent mondtam. Áldásként tapasztaltam meg, hogy lehet máshogyan vezetni, mint ahogy azt addig a szekularizált környezetben láttam: Istentől vezetetten, keresztyén menedzsmenttel. Persze ennek a kialakítása hosszú folyamat volt, amelyben voltak nehezebb időszakok is, összességében mégis nagyon hamar jelentkeztek a BTK-n az eredmények.

Milyen eredményekre gondol?
Amikor elkezdtük a munkát, többféle – morális, akkreditációs és bizalmi – válsággal kellett szembenéznünk, nem volt jó híre az egyetemnek. Először a szervezeti bizalmat igyekeztünk helyreállítani átlátható, nyílt kommunikációval. A kari vezetés kialakításának több stádiuma volt az elmúlt kilenc évben: mára elmondható, hogy a középvezetői réteg nagyon erős, a meghatározó posztokon profi vezetők vannak, ami szerintem nagy kincse a bölcsészkarnak. 2015-ben sikerült a kar és az egyetem akkreditációja és az azt megelőző több kari monitoring 2011-től 2013-ig. A nagy áttörés, amely felhívta ránk a figyelmet, az volt, amikor 2011-ben és 2012-ben is a százhatvannyolc egyetemi kar közül – sok szempontot figyelembe véve – ötödik lett a KRE BTK, amely 2010-ben még a tizenkettedik volt. 2013-tól jelentkezési adatokban megelőztünk az ELTE BTK-n kívül minden bölcsészkart.

Mi lehetett ennek az oka?
Egyszerűen olyan légkör kezdett el kialakulni, amelyben szerettek dolgozni az emberek, még akkor is, ha többet kellett teljesíteniük, mint az akkori állami bölcsészkarokon. Hatalmas léptékváltás következett: 2010-ben kétezer-egyszáz hallgatónk volt a karon, most négyezer-harmincan vannak, az idén pedig közel ötezren jelentkeztek a képzéseinkre. Nagy eredmény, hogy a KRE BTK ilyen szépen tud teljesíteni abban a nehéz piaci környezetben, amelyben zuhanórepülésben van a bölcsészképzés. Több tucat új bölcsészet- és társadalomtudományi, illetve művészetközvetítői szakot, valamint egy doktori iskolát alapítottunk az egyetemi grémiumok és a Zsinat által elfogadott stratégiánk alapján, most készülünk új doktori iskolát létesíteni. Ezzel tudtuk elérni, hogy ma fajsúlyos bölcsészet- és társadalomtudományi karnak számítunk méretben és képzési kínálatban egyaránt, mert a bölcsészkaroknak többfelé kell tudniuk átjárást biztosítani különféle képzések és képzési szintek között. A már említett keresztyén menedzsment kiterjed a tanulmányi osztálytól kezdve a stratégiai tervezésen, a vezetői továbbképzéseken át a tréninghetekre, károlis közösségi napokra is. Utóbbinak 2011-től kezdődően az a szerepe, hogy ne csak a vezetők, hanem az oktatók, az ügyintézők is pontosan tisztában legyenek azzal, mi a tét és a feladat, és a hallgatóinknak is nyújtsunk curriculumon kívüli többletet. Azt hiszem, a munkatársaink azért is tudtak a szervezetfejlesztés első éveiben elkötelezetten beleállni a változásba, mert tudták, hogy dupla vagy semmit játszunk: vagy megmarad a kar és továbbfejlődik, vagy pedig be kell látni, hogy a református egyháznak ez a vállalkozása nem járt sikerrel. De erre az eredményre mi magunk sem számítottunk.

Mennyire lehet benne a Károli népszerűségében, a jelentkezések számának növekedésében, hogy ezt a kart nem érte olyan kritika, támadás, amilyen például az ELTE-t vagy a CEU-t?
A Károli is kapott támadásokat: az első években az előző időszak örökségével és névtelen blogokkal kellett küzdenünk, de aztán szép lassan az építkezés és a belső morális működés szükségtelenné tette, hogy a külvilágban keressünk megoldást a konfliktusainkra, hiszen meg tudjuk beszélni az ügyeinket.

Nem is erre gondolok elsősorban, hanem arra, hogy van valamiféle idegenkedés az önállóan, árnyaltan gondolkodó bölcsészektől a világban – ahogy ez többször is volt a történelem folyamán. Mennyire érzékelik ezt a karon?
Tavaly egy egész hetet szenteltünk az értelmiségi lét és feladat megvitatásának, mert magunk körül, Európában és Magyarországon is kiéleződtek ennek az alapkérdései. Igen, van szakadás a magára hagyatott vidék és az értelmiségiek között: ez, ha lehet így fogalmazni, az írástudók kortárs árulása. A műhelymunkánk végén arra a következtetésre jutottunk, hogy csak valamilyen közösségnek van értelmiségije. Az értelmiségi önmagában nem létezik, tehát hiábavaló az önálló gondolkodás vagy a személyes életút, ha nem kapcsolódik a közösséghez, ha nem hat rá vissza és nem tart be bizonyos etikai normákat. A Károlin mi vállaltan közösségben gondolkodunk. A tavaly indult Benda Kálmán Szakkollégium alapító okiratában kimondjuk, hogy olyan, a tudományokban élen járó értelmiséget szeretnénk itt nevelni, akik képesek közösségben gondolkodni, hálózatszerűen működni, és képesek felelősségteljesen, keresztyéni elveket követve megújhodást hozni szűkebb és tágabb közösségeik életében. Ebben hiszünk, emellett köteleződtünk el, e szerint válogattuk össze a szakkollégium munkatársait is.

Beszéltünk az értelmiség mai árulásáról és az értelmiség szerepének kiéleződéséről. Ön magyar–francia szakos bölcsész: érez feszültséget e két kultúra között?
Mindenki a gyökereiből meríti a maga identitását. Sárbogárdon nőttem fel, a szüleim Csákberényből származnak – olyan közegből jövök, amelyben alapvető érték az igazmondás, az egyenes beszéd, a tisztesség, a munkaszeretet és az egymás iránti felelősség, és amelyhez képest tulajdonképpen másodlagos a befutott karrier. Mi, akik a Károlin dolgozunk, és pontosan tudjuk, honnan jöttünk, nem hagyhatjuk magukra azokat a közösségeket, amelyek felneveltek bennünket. Franciául a gimnáziumban kezdtem el tanulni, nagy volt bennem a kíváncsiság, szerettem megtapasztalni, ahogyan egy idegen nyelvvel új világ nyílik meg előttem. Amikor valamely más kultúrában élünk, annak a nyelvén beszélünk, írunk és olvasunk, akkor valójában a személyiségünknek egy másik része működik – ezt nagyon élveztem Franciaországban. A kilencvenes években, amikor ösztöndíjasként, majd az Eötvös Collegiumban végzett munkámmal párhuzamosan doktori hallgatóként tanultam Párizsban, sokat adott nekem ez a kétlakiság. Olyan volt kijárni, mint több levegőhöz jutni, magamba szívni a kedvességet, nyitottságot, egyben a kritikus, cizellált gondolkodást. Ma már, úgy látom, sokkal cenzúrázottabb az értelmiségi lét Franciaországban, mint idehaza.

Egyik kutatási területe a misztika és a művészetek kapcsolata, 2017-ben jelent meg ennek kapcsán Kép, jelenlét, kenózis című habilitációs dolgozata a L’Harmattan Kiadónál. A Károli Magazinban úgy fogalmazott, hogy „merte” használni ezt a teológiai fogalmat. Miért kellett ehhez bátorság?
Talán úgy tudnék erre válaszolni, hogy van egyfajta – Magyarországon kevésbé, Franciaországban még erősebben, de idehaza is jellemző – irritáció, ellenállás, amikor vallási, teológiai terminusok, vallással kapcsolatos kifejezések jelennek meg egy-egy vizsgálódásban. Valère Novarina kortárs francia író, esszéista, színházi rendező, akiről az említett könyv nagy része szól, ezt úgy fogalmazta meg, hogy kellene egy új Freud, aki rámutatna arra, mennyire tiltott a mai ember számára a spiritualitás, pedig oly nagy szüksége van rá, mint egy falat kenyérre. Ma már ott tartunk, hogy nem az ösztönöket, hanem a spiritualitást fojtjuk el, az vált tabuvá bizonyos tudományos vagy művészeti területeken. Azt gondolom, hogy ezt a szellemet ki lehet ereszteni a palackból, hiszen sokáig integráns része volt a kultúránknak, és nem kell azzal törődni, hogyan tekintenek erre különféle divatok. Meggyőződésem az is, hogy egyébként nagyon sok tekintetben az ilyen optikából született művészeti teljesítmények úttörő jellegűek a 21. században. Tehát nem valamilyen régmúlt dologról beszélünk, hanem olyan alkotásokról, amelyek a jövendő világ előízét közvetítik művészetként. A Károlin vagyunk néhányan, akiket ez nemcsak intellektuálisan érdekel, hanem teljes valóságunkban meghatároz.

Mondta, hogy a Károlin a közösségre helyezik a hangsúlyt. Hogyan tapasztalják, mennyire keresik ezt az ide jelentkezők az egyetemen?
A munkavállalók körében mérjük az elégedettséget, ebből látjuk, hogy a stratégiával azonosulás nyolcvan, sőt, esetenként kilencven százalék fölötti. A hallgatóknál nemcsak ezt mérjük, hanem kipróbáltunk egy úgynevezett spirituális kérdőívet is, amelyben értékpreferenciákra is rákérdeztünk – ezt a hétezer-nyolcszáz nálunk tanuló fiatal közül nagyjából kétezren töltötték ki. A válaszokból egyértelműen látszik, hogy elsősorban nem egyéni karrierre, hanem közösségre és életvezetési segítségre vágynak. Mi magunk is ezt érzékeljük a mindennapjainkban. Az egyetem négypillérű stratégiájának – az egyházi jelleg erősítése mellett – az egyik oszlopa, hogy nemcsak a tudományokat jól művelő, hanem a közösségben dolgozni tudó, testileg és lelkileg egészséges emberek képzésére törekszünk. Ezért sem mindegy, mit látnak tőlünk a hallgatóink. Úgy látom, hogy támogató közösség alakult ki a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, amely több eseményünkön is látható, érzékelhető. Több egyetemen dolgoztam életemben, de olyan helyen még sosem voltam, ahol ezt a fajta lelki egységet is megtapasztaltam volna – alapvető szerepe van ebben annak, hogy mi, akik itt dolgozunk, egy akaraton vagyunk. Ezt az egy akaratot éljük meg áldásként, ebből születnek az eredményeink is.

Forrás: Reformátusok Lapja, szöveg: Bagdán Zsuzsanna. Fotó: Sebestyén László.

 

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések