Türelemmel viselt hosszas betegség után 75. életévében elhunyt Gergely András, a történelemtudományok doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusa. Születése és családja révén Szegedhez kötődött, de filozófiai és történelem szakos tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Diplomájának megszerzését követően az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként kezdte pályáját, majd az 1970-es évek közepétől az ELTE Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén Szabad György közvetlen munkatársaként történészek és középiskolai történelemtanárok generációit tanította hosszú évtizedeken át.
Gergely András az 1980-as évek elején a korszak ellenzéki gondolkodóinak köréhez csatlakozott, s a Mozgó Világ egyik szerkesztőjeként vált ismertté a neve. A szerveződő Magyar Demokrata Fórum mellett kötelezte el magát, s a Hitel című folyóirat szerkesztőjeként, illetve a folyóiratban rendszeresen publikáló szerzőként is hozzájárult a rendszerváltás előkészítéséhez. Az első szabad országgyűlési választásokat követően előbb a Külügyminisztérium főtitkáraként, majd pedig a Dél-Afrikai Köztársaságba akkreditált nagykövetként folytatta munkáját. A második polgári, nemzeti kormány megalakulását követően ismét a Külügyminisztérium munkatársa lett, s a Holland Királyságban teljesített nagyköveti szolgálatot. Ezt követően az ELTE, az Andrássy Egyetem, majd pedig a KRE egyetemi tanáraként tevékenykedett.
Jóllehet 19. századi eszmetörténeti kérdésekkel is foglalkozott, kutatásai elsősorban a reformkor politikai, gazdasági és társadalomtörténeti problémáira irányultak. A korszak történelemformáló személyiségei, tevékenységük fejlődésrajza, szintén foglalkoztatták, s ennek köszönhetően gróf Széchenyi Istvánról írt tanulmányai, monográfiái a magyarországi historiográfia meghatározó és szemléletformáló darabjaivá váltak.
Gergely András egyháza és nemzete iránt minden időben elkötelezett maradt. Oktatói és tudományos tevékenysége révén őszinte megbecsülésnek örvendett a KRE hallgatói és a közvetlen munkatársak körében. Derűs és pozitív személyiségét a súlyos betegségek és családi tragédiák próbatételei sem törték meg.
„Mert tudom, hogy az én megváltóm él,
és utoljára az én porom felett megáll.”
Emlékét hálával őrizzük!
