Nyílt nap banner


Állami kitüntetésben részesültek egyetemünk munkavállalói

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetések átadására került sor, melynek során egyetemünk munkavállalói is elismerésben részesültek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vitályos Eszter, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára nemzeti ünnepünk alkalmából március 11-én, a Pesti Vigadóban adott át kitüntetéseket:

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült Prof. Dr. Sepsi Enikő műfordító, művészetelméleti szakíró, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének vezetője, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium alapító igazgatója, egyetemi tanára jelentős irodalom- és kultúratudományi kutatásai, művészetelméleti, illetve -közvetítői tevékenysége, valamint a modern és kortárs francia költészet területén folytatott műfordítói és több évtizedes oktatói munkája elismeréseként.

Prof. Dr. Sepsi Enikő 2009 és 2010 között főtitkárként tevékenykedett a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2010.10.01-2019.09.30. között pedig a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánjaként az egyetem legnagyobb karát vezette. Dékánsága egy évtizede alatt a BTK az ország elismert bölcsészkarává vált, mintegy 40 új szak alapítására/indítására került sor, hallgatói létszáma megduplázódott.

Széles körű publikációs tevékenységet folytat, fő kutatási területei a modern és kortárs francia, illetve magyar költészet, Yves Bonnefoy és Pilinszky János életműve, kortárs francia színház és színházelmélet, és a Pilinszky életművével is kapcsolatos vallásfilozófus, Simone Weil életművének vallásfilozófiai és poétikai vonatkozásai, előzményei.

2011-ben kezdeményezte a három alsorozattal rendelkező Károli Könyvek alapítását, amelynek jelenleg is sorozatszerkesztője. Mind a Károli Könyvek, mind pedig a Studia Caroliensia szerkesztőbizottságának tagja, emellett a Károli Könyvműhely alapítása és vezetése is az ő nevéhez köthető.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes március 11-én a Karmelita kolostorban adományozott állami kitüntetéseket:

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Földváryné Dr. habil. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, egyetemi docense.

 


Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Földváryné dr. habil. Kiss Réka (PhD) történész, néprajzkutató. Tanulmányait Magyarországon, Dániában és Skóciában végezte.

2000-től az MTA Néprajztudományi Kutatóintézetében dolgozott, 2012-től tudományos főmunkatársként. Vendégoktató volt az ELTE BTK Művelődéstörténeti és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén. 2014. február 3-án az Országgyűlés a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökévé választotta. 2018 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszék tanszékvezető docense.

Főbb kutatási területei: egyház és állam viszonya Magyarországon a kommunista diktatúra idején; az 1956-os forradalmat követő megtorlás és az ehhez kapcsolódó politikai perek; 1945 utáni társadalomtörténet. Tíz könyv és közel nyolcvan tanulmány szerzője, társszerzője és szerkesztője.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin