Nyílt nap banner


Prof. Dr. Trócsányi László átvette rektori kinevezését

Áder János köztársasági elnök rektori megbízást adott át Prof. Dr. Trócsányi László egyetemi tanárnak január 31-én a Sándor-palotában.

Trócsányi László rektori kinevezését a Magyarországi Református Egyház kezdeményezte, az egyetem Szenátusa pedig 2022. január 5-i ülésén támogatta rektori tisztségre történő felterjesztését és rektori tisztségre történő kinevezését 2022. február hó 1. napjától 2027. január hó 31. napjáig terjedő időtartamra.

Trócsányi László a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének kutatóprofesszora, európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke, a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbitere.

Az új rektor a Reformátusok Lapjának adott interjúban úgy fogalmazott: „Az egyház, mint az ige letéteményese, az isteni szóra tanít. De tanít az egyetem is: emberi szóra, tudományra, diszciplínára. Egy egyházi egyetem esetében tehát kettős kötődésről beszélhetünk. Figyelembe kell vennie, honnan származik, kinek a nevét viseli, másrészt az egyetem »universitas« is, amely az egyetemességet és a nyitottságot jelképezi. Ma, amikor értékválság van, fiataljaink elbizonytalanodnak, számos dolgot megkérdőjeleznek, akkor nagyon is szükség van az értékalapú oktatási intézményekre. A Károli Gáspár Református Egyetemnek mint kiemelt felsőoktatási intézménynek nagy a felelőssége: keresztyén szellemiségét és az »universitas« együttesét kell felmutatnia, képviselnie és tanítania”.

Prof. Dr. Trócsányi László életrajza:

Trócsányi László 1956-ban született magyar jogtudós, ügyvéd, diplomata, egyetemi tanár, korábbi igazságügyi miniszter.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1980-ban, 1985-ben jogi szakvizsgát tett. 1980–1981 között az Országgyűlési könyvtár jogi szakkönyvtárosa, 1981–1988 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, majd munkatársa. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (SZTE ÁJK) Alkotmányjogi Tanszékén 1989 és 2018 között tanított, először adjunktusként, 1992-től docensként, 2000-től egyetemi tanárként. 1991-ben szerzett kandidátusi fokozatot, 2000-ben habilitált. 2007–2009 között a Jean Moulin Lyon Egyetem Jogi Karának vendégprofesszora, a Leuveni Katolikus Egyetem vendégoktatója. 2000 és 2004 között nagykövetként a Belga Királyság, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség területén képviselte hazánkat. 1985-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 2004-től a BÜK Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, 2007-ig. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának magyar póttagja 2005 és 2013 között. 2007-től 2010-ig alkotmánybíró, majd 2010. november 1-től párizsi nagykövetként teljesített szolgálatot. 2014 és 2019 között Magyarország igazságügyi minisztere. 2019 óta az Európai Parlament képviselője. Két éve a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet tiszteletbeli elnöke. 2020-tól a Magyar Jogász Egylet elnöke.

Kutatási területei: a nemzeti parlamentek fejlődése, az alkotmányfejlődési tendenciák, a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció, az alkotmányos identitás alapkérdései, a közigazgatási bíráskodás témaköre, a közszolgáltatások joga, a frankofón országok politikai és jogi berendezkedése. Számos hazai és külföldi elismerés birtokosa.

Trócsányi László a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbitere, nős, három gyermek édesapja.



Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin