Nyílt nap banner


Tavaszi sportnap a Károlin

Egyetemünk 2022 óta még fokozottabb figyelmet fordít hallgatóink és munkavállalóink fizikai jóllétének támogatására, az újjáalakult egyetemi sportiroda szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a félév nagyszabású sporteseménye, a Károli Sportnap, melynek idén tavasszal a Margitszigeti Atlétikai Centrum adott otthont. A sportnapon számos sportágban és csapatsportban kipróbálhatták magukat a résztvevők, a klasszikus csapatjátékoktól kezdve széles kínálattal várták a hallgatókat, munkavállalókat. Az eseményen a dunai evezés mellett kötélhúzó versenyt, tizenegyesrúgó bajnokságot is rendeztek, labdarúgó-, streetball- és strandröplabda kupát, különböző challange-játékokat, ergométeres evezést, laser runt, de az e-sport szerelmesei sem maradtak magukra, valamint az Edzőcipőben lelki utakon címmel szervezett programon a mozgás lelkiségét élhették meg mindazok, akik a futás vagy gyaloglás során szerettek volna elmélyülni, elcsendesedni.

A sportnap megnyitásakor Trócsányi László rektor örömének adott hangot, hiszen az elmúlt évek kihívásai után ismét szabadon lehet mozogni, közösségben lenni. Kiemelte, hogy az egyetem vezetősége a Károlin minden támogatást megad, hogy a test és lélek egységét mindenki megélhesse. A tanulás mellett fontos a kikapcsolódás, a fizikai aktivitás, ezt segíti elő a sportnap is, a különböző sportprogramok, illetve a nemrégiben megalakult Károli SC. 

Káposztás Gábor egyetemi lelkész Jézus szavait idézve elmondta, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik”, hiszen a valódi egészség és valódi közösség, a testi és lelki egészség és közösség csakis egymással és Istennel közösségben valósulhat meg. Szalai Benedek EHÖK elnök a Hallgatói Önkormányzat nevében köszönte meg a hallgatóknak a részvételt, Sárfalvi Péter, a Károli Sportiroda igazgatója pedig új időszámításnak nevezte ezt a tanévet, melynek során megalakulhatott a Károli Sportegyesület 5 szakosztállyal. Elmondta, hogy nemcsak a versenyszerű sportolókat várják, hanem a szabadidő szakosztályban a hobbisportolókat is, az E-sport szakosztály megalakításával pedig az elektronikus sport kedvelőit. Felhívta a figyelmet az április 27-én tartandó, első alkalommal megszervezett Károli Rapid Sakkbajnokságra is, melyre ugyan már nem lehet regisztrálni, de mindenkit szeretettel várnak szurkolóként.

A sportnapon az egyetemisták mellett középiskolások is részt vettek, akik a Károli Junior Akadémia meghívására érkeztek és megismerkedhettek a Károli családias hangulatával, befogadó közösségével. A sportnapot táncházzal búcsúztatták este az Aranytíz Kultúrházban, ahol vonós és moldvai csángó zenekarok szolgáltatták a zenét, tánctanárok segítségével pedig néhány tánclépést is megtanulhattak a résztvevők. A sportnapról készült teljes képgaléria itt tekinthető meg.

A sportnapot táncházzal búcsúztatták este az Aranytíz Kultúrházban, ahol vonós és moldvai csángó zenekarok szolgáltatták a zenét, tánctanárok segítségével pedig néhány tánclépést is megtanulhattak a résztvevők.

 

A táncházról készült teljes galéria itt tekinthető meg.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin