Nyílt nap banner


Minőség és közösség - A Károli a 24. Educatio Kiállításon

Január 13-án zárult a 24. Educatio Kiállítás, ahol egyetemünk a legnépszerűbb felsőoktatási intézmények egyikeként vett részt a rendezvényen. A kiállítási színpad mellett elhelyezkedő Károli standon az elmúlt évekhez hasonlóan az intézmény hallgatói és munkatársai válaszoltak az érdeklődők kérdéseire a képzésekkel, egyetemi élettel kapcsolatban. A megújult arculattal megjelenő egyetemi standnál az intézményi sportéletről, valamit a tehetséggondozás fórumairól is első kézből értesülhettek az ide látogatók.

A rendezvény első napján a kiállítási színpadon bemutatkozott a Károli közösség: Minőség. Közösség. KÁROLI. címmel Trócsányi László rektor és az egyetem hallgatói játékos formában mesélték el, miért jó károlisnak lenni. Az emberi kapcsolatok, az összetartó egyetemi közösség, a segítőkész és elismert szaktekintélyű oktatók, a mozgalmas sportélet mind olyan tényezők, melyekért érdemes a Károlit választani - hangzott el a jelenlévő hallgatóktól.
Az esemény kezdetén Vass Geri, kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató, a KREaktív tehetségkereső verseny egyik felfedezettje gitáros előadással nyitotta meg a programot. A beszélgetés végén a részt vevő hallgatók a gólyatánc bemutatásával zárták a műsort.

A rendezvény 2. napján Károli, a sportos egyetem címmel az egyetemi sportéletről kaphattak ízelítőt az érdeklődők. A beszélgetés kezdetén Pigniczki Fanni olimpikon, ritmikus tornász, egyetemünk pszichológia szakos hallgatója világbajnoki bronzérmes karikagyakorlatát mutatta be a nézőközönségnek, ezt követően Sárfalvi Péter sportigazgató az egyetem kínálta lehetőségekről beszélt, valamint arról a kettős karrier-programról, amely lehetőséget ad az élsportolók, így Fanni számára is, hogy a tanulmányaik alatt is folytathassák sportkarrierjüket. A pódiumbeszélgetést Gyenesei Leila világbajnok öttusázó, sportriporter, egyetemünk alumni hallgatója moderálta. A 2024 szeptemberétől induló Rekreáció és életmód alapképzési szakról Lőkös Dániel, a szak oktatója beszélt. Pigniczki Fanni mellett Papp Dóra Lujza röplabda-játékos, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója osztotta meg károlis élményeit. A beszélgetés végén egy pörgős zumba bemutatónak lehetett részese a közönség Szabó Lili kötelező testnevelés oktató vezetésével.

Az Educatio Kiállítás zárónapján kiemelt szerepet kapott a tehetséggondozás fórumainak bemutatkozása, így a felvételi előtt állók megismerkedhettek az egyetem szakkollégiumaival is: a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium, a Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium, valamint a Károli Interdiszciplináris Akadémia képviselői várták az érdeklődőket Trócsányi László rektor moderálásával a kiállítási színpadon. A beszélgetés során bemutatkozott a Károli Junior Akadémia is, melynek programja remek lehetőséget kínál a még hezitáló középiskolás diákoknak. Az akadémia négy alkalmas kurzusainak résztvevői betekintést nyerhetnek a Károli mindennapjaiba, találkozhatnak az oktatókkal, hallgatókkal és az egyetemi karok által indított képzésekhez kapcsolódó alapismereteket szerezhetnek. A kurzusok eredményes elvégzése esetén a résztvevők 100 intézményi pontot szerezhetnek a felsőfokú felvételi eljárás során, ha a Károlira jelentkeznek. 

A kiállításra látogatók a rendezvényen testközelből is megismerhették a Károli összetartó, családias közösségét, a hallgatók a stand területe előtt több alkalommal is táncra perdültek. Reméljük, a kiállításon résztvevők közül sokakat üdvözölhetünk majd szeptembertől egyetemünk valamelyik képzésén.

A teljes galéria itt érhető el.

Educatio 2024Educatio 2024Educatio 2024 Educatio 2024Educatio 2024Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024 Educatio 2024

Fotók: Linszky Franciska, Herle Kristóf

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin