A Szentírásban is olvasunk a böjtről, ami az Ószövetségben gyakori formája a bűnbánatnak és az Istenhez való odafordulásnak, az Újszövetségben pedig a kegyesség megélésének három formája között találjuk a Hegyi beszédben (imádkozás, adakozás, böjt, Mt 6,1-18), ahol Jézus a helyes, azaz a nem képmutató böjt fontosságát hangsúlyozza. Ennek nyomán az egyház történetében is találkozunk az önmegtartóztatás, a magunk sanyargatásának gyakorlatával. Ez többnyire egy bizonyos időtartamra vonatkozik, mint például a nagypéntek-húsvét előtti időszak negyven napja. A külső, sokszor furcsa, a mai élet számára szokatlan tartózkodásoktól elválaszthatatlan a belső tisztulás, csendesség, Istenre figyelés szándéka.

A negyven napos böjt bibliai előképekre vezethető vissza (Mózes, Jézus). Mivel a nagyböjti vasárnapokat nem számították böjtös napoknak (ma sem), ezért az első vasárnap előtti szerdán kezdték a Húsvétra készülés időszakát. A böjt elsősorban a római katolikus gyakorlatban hamvazószerdával kezdődik. Ezt hívják másként böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának, szárazszerdának, aszalószerdának is.

Az ünnep eredete abból a szokásból van, hogy a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut megszentelik, utána pedig következik a hamvazás. Maga a hamu, mint a bűnbánat eszköze jelenik számos bibliai történetben ismert. A nyilvános bűnbánat a nagyböjt első napján vette kezdetét. Ehhez járul később a hamuval való megszórás, vagy kereszt rajzolása a homlokra.

A szimbólumokkal óvatosan bánó reformátusok azóta sem élnek a porral való meghintés szokásával. Református gyakorlatunk a böjtfőt vasárnapra teszi, legtöbb helyen úrvacsorával fejezik ki a közös és az egyéni bűnbánat fontosságát, a Húsvétra való készülés kezdetét. Kálvin szerint a böjtölés azt a szándékunkat és vágyunkat teszi jelenvalóvá és nyilvánvalóvá, hogy mi a teremtő, megváltó, megszentelő Istenéi vagyunk, aki „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsolt 103,14) Egy érdekes szokás végül: Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a református családoknak ajándékozták.

Bölcsföldi András lelkész