Nyílt nap banner


Hallgatóink sikere a XXXIII. OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében 2017. március 23-án, Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kezdődtek meg a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) rendezvényei.

Az év legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási seregszemléje közel 4900 fiatal tudósjelölt számára kínál bemutatkozási lehetőséget 16 tudományterületi szekcióban. A XXXIII. OTDK ülései 2017. március 23. és április 27. között 9 felsőoktatási intézményben kerülnek megrendezésre országszerte: Budapesten, Debrecenben, Dunaújvárosban, Győrött, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pécsett, Szegeden és Veszprémben.

A tehetséggondozási fórumon karunk hallgatói is kiválóan szerepeltek.  

Humán Tudományi Szekcióban, Pécsett versenyzőink az alábbi eredményeket érték el.

Színháztudomány tagozat:
2. helyezés: Varga Nóra (KRE BTK), Témavezető: Dr. Kékesi Kun Árpád egyetemi docens, pályamunka címe: „Nálunk az élet gyönyörű, a lányok is gyönyörűek, sőt még a zenekar is gyönyörű” - genderreprezentáció a kortárs magyar bábszínpadon, társadalmi nemek megjelenése a Sade márki 120 napja, a Kádár Kata revü s a Csárdáskirálynő című előadásokban.

Klasszikus magyar irodalom tagozat:
3. helyezés: Kiss Andrea Kriszta (KRE BTK), témavezető: Dr. Hansági Ágnes egyetemi docens, pályamunka címe: Milyenek a nők?

Nyelvészet a nyelvoktatásban tagozat:
2. helyezés: Sárkány Fruzsina (KRE BTK), témavezető: Dr. H. Varga Márta egyetemi docens, pályamunka címe: Kötőmód a magyar nyelvben és alkalmazása a magyar mint idegen nyelv oktatásában.

Pszicholingvisztika és kognitív nyelvészet tagozat:
1. helyezés: Oláh Bence Attila (KRE BTK), témavezető: Bölcskei Andrea docens, pályamunka címe: Hangstúdióban használt zenei terminusok / Music Tech Terms in Studios

Középkori és kora újkori egyetemes történelem tagozat:
3. helyezés: Bognár László (KRE BTK), témavezető: Dr. Gálffy László egyetemi docens, pályamunka címe: Hírek és a képzelet egy sajátos térben. A tenger és tengeri konfliktusok ábrázolása a késő középkorban, Thomas Walsingham krónikájában.

Orientalisztika II. (Keleti nyelvek, irodalom- és eszmetörténet) tagozat:
2. helyezés: Hornos Dániel (KRE BTK), témavezető: Sági Attila tanársegéd, pályamunka címe: Boku vagy ore – a japán férfiak személyesnévmás-használati szokásai.

A PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégiumának különdíja: Kiss Andrea Kriszta (KRE BTK). 

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai, Könyvtártudományi Szekcióban, Szegeden versenyzőink az alábbi eredményeket érték el:

Alkalmazott pszichológia 1. tagozat:
2. helyezés: Makrai Balázs (KRE BTK), témavezetők: Kis György (ANIMA Kft. ügyvezető), Dr. Takács Szabolcs egyetemi adjunktus, pályamunka címe: A hazugságtipológiák feltérképezése a maffiajáték tükrében.

Alkalmazott pszichológia 2. tagozat:
Különdíj: Fehér Tibor Dániel, Szabó Beáta (KRE BTK), témavezető: Dr. Szili Ilona egyetemi docens, pályamunka címe: Az energiaital-fogyasztás pszichés hatásai.

Általános lélektan 1. tagozat:
2. helyezés: Kovács Fülöp (KRE BTK), témavezető: Dr. Albu Mónika egyetemi adjunktus, pályamunka címe: Mindfullness 1.0 (kísérlet a mindfullness mérésére egy mobilalkalmazáson keresztül).

Személyiségpszichológia 1. tagozat:
2. helyezés: Mező Gábor Máté (KRE BTK), témavezető: Dr. Szondy Máté egyetemi adjunktus, pályamunka címe: Metakogníciók kapcsolata a lelki egészséggel.

Személyiségpszichológia 2. tagozat:
2. helyezés: Bencsik Beáta (KRE BTK), témavezető: Dr. Reinhardt Melinda egyetemi adjunktus, pályamunka címe: Menstruációval kapcsolatos attitűdök és pszichés jellemzők összehasonlítása endometriózisban szenvedő, abból gyógyult és egészséges kontrollszemélyek csoportjában.

Szociálpedagógia tagozat:
Különdíj: Kovács Asztrik (KRE BTK), témavezető: Dr. Kovai Melinda egyetemi adjunktus, pályamunka címe: A 60-as, 70-es évek nosztalgiája.

Tanulás- és Tanításmódszertani - Tudástechnológiai Szekcióban, Győrben hallgatóink az alábbi eredményeket érték el:

Mese- és irodalompedagógia tagozat:
1. helyezés:  Réti Júlia (KRE BTK),  témavezető: Dr. Sebők Melinda egyetemi adjunktus, pályamunka címe: Mészöly Miklós tanítása a közoktatásban
Publikációs díj (publikációs lehetőség az Alkalmazott nyelvészeti közlemények c. folyóiratban): Szabó Dóra (KRE BTK), témavezető: Dr. Gyimesi Júlia egyetemi adjunktus, pályamunka címe: Tantermi folyamatok  a potenciális térben
Könyvutalvány: Vida Ágota (KRE BTK), témavezető: Dr. Sebők Melinda egyetemi adjunktus, pályamunka címe: A TALP-módszer és a szakaszos szövegolvasás Móricz Zsigmond novelláinak tanítása során
 
A magyar mint anyanyelv pedagógiája tagozat:
2. helyezés és publikálási lehetőség az Anyanyelvpedagógia c. folyóiratban: Hollóy Zsolt (KRE BTK), témavezető: Dr. Gonda Zsuzsa adjunktus, pályamunka címe: A tanári kommunikáció: szleng a tanári nyelvhasználatban

A tananyagfejlesztés elmélete és gyakorlata tagozat:
Különdíj: Veres Violetta (KRE BTK), témavezető: Dr. Dringó-Horváth Ida egyetemi docens, pályamunka címe: Történelemoktatás két tanítási nyelvű iskolákban

Idegen nyelvek oktatása: alapvető nyelvpedagógiai témák tagozat:
Részvételi lehetőség a Gesus nemzetközi konferencián a Miskolci Egyetemen: Palesits Katalin (KRE BTK), témavezető: Dr. Dringó-Horváth Ida egyetemi docens, pályamunka címe: Grammatikvermittlung in modernen DaF-Lehrwerken - am Beispiel des Passivs

Társadalomtudományi Szekcióban, Budapesten hallhatóink az alábbi eredményeket érték el:

Vallás- és Hittudomány 1. tagozat:
2. helyezés: Pető László (KRE BTK), témavezető: Dr. habil. Vassányi Miklós egyetemi docens, pályamunka címe: Garcilaso de la Vega, Ulloa Mogollón, Fernando de Santillán és a pre-inka népi vallásos hiedelemvilág


Minden résztvevőnek és konzulenseiknek szeretettel gratulálunk!

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin