Nyílt nap banner


Pályázati kiírás bölcsészettudományi karok hallgatói számára

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet a bölcsészettudományi karok hallgatóinak számára. A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni.

Az idei kiírásban a mikrotörténelemre helyezzük a hangsúlyt, célunk a magyarországi zsidó történelem személyes, egyéni történeteinek feldolgozása. A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek.

PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK

1. „Tanúságtétel ez a sírkő…” (Mózes I. 31.52.)
A kiírás célja, hogy a pályázó egy-egy magyarországi zsidó temető egészében vagy egy részében felkutassa a neves, kiemelkedő személyiségek sírjait, és összegyűjtse a sírral kapcsolatos tudnivalókat. Rabbik, vallási és világi tudósok vagy ismert művészek sírjainak leírását várjuk, életük és pályájuk rövid bemutatásával. Nagyobb budapesti temetők vagy vidéki temetők kutatása egyaránt lehet a dolgozat tárgya, kisebb temetők esetében két-három temető bemutatása is lehetséges.

2. Az emancipáció nemzedéke – korszakformáló egyéniségek: a magyar neológia nagy alakjai (1867-1914)
A dolgozatban olyan neves neológ személyiségek – tudósok, művészek, közéleti személyiségek – bemutatását várjuk, akiknek pályája, munkássága nagy részben az emancipációs törvény megszületése és az első világháború közötti időszakra esik. Előnyt élveznek azok a dolgozatok, amelyek eddig kevésbé ismert személyiségeket vagy kevésbé feldolgozott tudósi, művészi életpályákat mutatnak be, és amelyek önálló helytörténeti kutatásokon alapulnak és/vagy szélesebb tudománytörténeti, művelődéstörténeti, társadalmi kontextusba helyezik az életpályát, bemutatva az adott művész, tudós, közéleti személyiség hozzájárulását a magyar társadalom, kultúra és tudomány fejlődéséhez.

3. Zsinagógák emlékezete, eltűnt közösségek
A dolgozattól olyan zsinagógák történetének, jelenlegi sorsának bemutatását várjuk, amelyek közössége a soá áldozatául esett. A holokauszt áldozatává vált közösségek zsinagógáinak többségében megszűnt a hitélet, az épületek állami kézre kerültek, megsemmisültek vagy más célokra használták az épületet. A kilencvenes évektől kezdődően több zsinagógát felújítottak, és legtöbbször kulturális célokra használják. A pályázó a dolgozatban nemcsak a zsinagóga történetét mutathatja be, de a közösségét is, különös tekintettel a zsinagógai életre.

FORMAI, BIBLIOGRÁFIAI, HIVATKOZÁSI KÖVETELMÉNYEK


A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA

Jeligével ellátott dolgozat
Idegen nyelvű összefoglaló 1500-2000 karakter terjedelemben, angol, német, héber, olasz, spanyol, francia, olasz vagy orosz nyelven. Egyéb idegen nyelveken csak akkor, ha a téma specialitása ezt igazolja
Honlapról letölthető űrlap (ide kattinva), amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A dolgozatokat kinyomtatva vagy CD-n, postán vagy személyesen lehet eljuttatni a MAZSIHISZ címére (Elnöki Titkárság, Rózsa Katalin, MAZSIHISZ, 1075 Budapest, Síp u. 12.) eljuttatni.  Határidő: 2018. március 19.

A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

A jeligés dolgozatokat a MAZSIHISZ által felkért neves egyetemi tanárok és kutatók, valamint a MAZSIHISZ vezetése bírálja el. A díjazottakat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük. A három témát együtt bíráljuk el.   

DÍJAK

Első díj: 100.000 forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Második díj: 70.000 forint, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Harmadik díj: 30.000 forint, oklevél, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Negyedik-hatodik díj: 20.000-20.000 forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

A pályázat megvalósulását Balázs Pál adományával támogatta.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin