Karácsonyi üdvözlet

 

Református egyetemváros: befektetés a jövőbe

Országos nyílt tervpályázaton dől el, kinek a tervei alapján épülhet fel a Károli Gáspár Református Egyetem új campusa: az épületek a tervek szerint a jogász, valamint a pszichológia képzéseknek adnak majd otthont Ferencvárosban, a Markusovszky téren. A Református Egyetemváros Kft. pályázatán minden magyar építész elindulhat, és pályázhatnak az Európai Unó országainak építészei is.

A gondoskodás a szeretet átadása – jótékonysági estet tartott egyetemünk

Ünnepi fényekkel és lélekemelő zenével telt meg december 14-én a Károlyi-Csekonics-palota Bálterme. Az egyetem és a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett telt házas adománygyűjtő jótékonysági esten az ózdi szegregátumokban élő hátrányos helyzetű gyerekek digitális és komplex felzárkóztatásának elősegítését célzó Válaszút program támogatására hívták a résztvevőket.

A japán kormány Dr. Varrók Ilonának a “Felkelő Nap Rendje Arany Sugarakkal és Rozettával” érdemrendet adományozta

Japán kormánya november 3-án kihirdette a 2023. évi külföldi személyeknek szóló őszi kitüntetéseket, amelyek között Magyarországról Varrók Ilonának érdemrendet adományozott.

Jótékonysági koncert a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért

A Károli Gáspár Református Egyetem a Magyar Református Szeretetszolgálattal közösen jótékonysági adománygyűjtő estet szervez 2023. december 14-én 18 órai kezdettel a Károlyi-Csekonics-palota Báltermében. A szervezők a jótékonysági esten felajánlott adományokat az ózdi szegregátumokban élő hátrányos helyzetű gyerekek digitális és komplex felzárkóztatásának elősegítését célzó Válaszút program támogatására ajánlják fel.

Szabadbölcsész disputák - Vallás, ateizmus, hit

A BTK Szabadbölészet Tanszékre szeretettl vár minden érdeklődőt!

A BTK a 2. legjobb bölcsészkar

Megjelent a HVG Diploma 2024 felsőoktatási rangsor, mely alapján a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az összetett képzési rangsorban az 5. legjobb a 118 rangsorolt magyarországi egyetemi kar közül.

Az Év Egyetemi Sportolója lett Pigniczki Fanni és Márton Anna

November 30-án a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol egyetemünk két hallgatója is elnyerte az Év Egyetemi Sportolója díjat.

Karácsonyi üdvözlet

 

Jótékonysági est a Károli Gáspár Református Egyetemen

Jótékonysági est a hazai árvák és nagycsaládosok megsegítésére a Károli Gáspár Református Egyetemen Balázs János zongoraművész közreműködésével.

Prima Díjas Szakály Sándor

Idén tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a MÜPA-ban 2022. december 02-án megtartott gálaesten.

Magyar Filozófiai Társaság 2022 Nívódíj

A Magyar Filozófiai Társaság idén Horváth Orsolyának, a BTK Szabadbölcsészet Tanszék habilitált docensének ítélte a Nívódíjat Inspirációk és ellentétek filozófiai és teológiai gondolkodás között című kötetéért, melynek írását a BTK is támogatta.

Meghívó - "Argentina & the United Kingdom: the sovereignty dispute over the Malvinas Islands, South Georgias, South Sandwich Islands and the surrounding maritime areas" című előadásra

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara, a KRE BTK Történettudományi Intézete és a Latin-Amerika Kutatócsoport tisztelettel meghívja Önt

Elhunyt Kalász Márton

2021. december 30-án, 87 éves korában elhunyt Kalász Márton, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, egyetemünk volt oktatója.

Karácsony ünnepe – Egyedül Istené a dicsőség!

Karácsony ünnepén Káposztásné Horváth Tünde egyetemi lelkész üzenetét hallgathatják meg az alábbi videóban:

Szenteste – Jézus születésének története

Szenteste ünnepén Káposztásné Horváth Tünde egyetemi lelkész olvassa fel Jézus születésének történetét a Bibliából.

Karácsonyi rektori köszöntő

Áldás békességgel és sok szeretettel köszöntöm a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóit, munkatársait és minden kedves hallgatóját. Ezt a köszöntőt személyesen szerettem volna elmondani, de a járvány negyedik hullámára tekintettel most csupán ebben a formában tudom azt eljuttatni Önökhöz.

Egyetemünk Intézményfejlesztési Tervének elfogadása

Építőipari Nívódíjban részesült egyetemi épületünk, a Károlyi-Csekonics Palota

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2021. évben huszonegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozó szervezetek nevében és felhatalmazásukkal. A 18 tagú Bíráló Bizottság részletes dokumentáció és helyszíni bejárások alapján döntött a díjakról. A Bíráló Bizottság összesen 14 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 2 részére elismerő Oklevelet adott ki.

Tanulj az ország 2. legjobb bölcsészkarán!

A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a 2. legjobb bölcsészkar az országban, egyúttal a KRE BTK az élmezőnyben, a 4. helyen végzett a rangsorolt 148 hazai felsőoktatási kar között az összesített képzési rangsorban.*

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása december 17. után

Tisztelt Hallgató!
Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológiai Intézetbe (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunka 2021/2022. tanév I. félévében 2021. december 15-én(szerda) tart nyitva utoljára. A vizsgaidőszak alatt (2021. 12. 20. – 2022. 02. 05.) itt nem tartunk ügyfélfogadást.

 

2022. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2022. évi januári záróvizsga-beosztást.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása december 17. után

Tisztelt Hallgató!
Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológiai Intézetbe (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunka 2021/2022. tanév I. félévében 2021. december 15-én(szerda) tart nyitva utoljára. A vizsgaidőszak alatt (2021. 12. 20. – 2022. 02. 05.) itt nem tartunk ügyfélfogadást.

2022. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2022. évi januári záróvizsga-beosztást.

2022. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2022. évi januári záróvizsga-beosztást.

Sárközy Miklós sikeres szereplése a bakui konferencián

Magyarország bakui nagykövetsége javaslatára és logisztikai támogatása mellett, Azerbajdzsán Kulturális Minisztériuma dr. Sárközy Miklóst, a Károli Gáspár Református Egyetem Ókortörténeti és Segédtudományi Tanszék docensét hívta meg arra a Nizami Ganjavi költő születésének 880. évfordulójára rendezett konferenciára, amelyet 2021. november 24-26. között rendeztek Bakuban. Sárközy Miklós a konferencia második paneljében adott elő, másnap pedig a harmadik panel levezető elnöki feladatait látta el. Sárközy úr előadása „Nizami Ganjavi és fogadtatása a magyar és közép Európai intellektuális körökben a 19-20. században” (angolul) címmel hangzott el.

Rendhagyó nyílt nap a Nagy-Szénáson

A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar alap- és mesterszakos színházi képzéseinek oktatói, volt és jelenlegi hallgatói rendhagyó nyílt napot és alumni találkozót tartanak, melyre szeretettel várják az érdeklődő diákokat.

Elhunyt Dr. Dávid Gyula Attila, a KRE-BTK Anglisztika Intézetének egyetemi docense

Szomorú szívvel osztjuk meg a Károli közösségével a hírt, hogy Dr. Dávid Gyula Attila, a KRE-BTK Anglisztika Intézetének egyetemi docense, végleg eltávozott közülünk.

Képes beszámoló Pilinszky János színházi és filmes víziója ma című konferenciáról

Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából 2021. november 26-27-én Pilinszky 100/40 – Pilinszky János színházi és filmes víziója ma címmel szervezett tudományos konferenciát és alkalmazott művészeti eseményeket a Károli Gáspár Református Egyetem, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Csokonai Színház és a Nemzeti Színház a Károlyi-Csekonics Palotában.

Védőoltás felvételével kapcsolatos tájékoztatás

Tisztelt Egyetemi Közösség!

Megjelent a megújult Károli Magazin!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóirata fiatalosabb, megújult külsővel és belsővel, de a már korábban megismert rovatokkal várja olvasóit.

Karácsonyi rektori köszöntő

Sok szeretettel köszöntöm a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóit, munkatársait és minden kedves hallgatóját. Ezt a köszöntőt, amelyet személyesen szerettem volna elmondani, most csupán ebben a formában tudom eljuttatni Önökhöz, mert sajnos nem lehetünk együtt a karácsonyi istentiszteleten és a szép hagyománnyá vált ünnepségen.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása december 23-án

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodája a Reviczky utcában (a 2020. évben utoljára) december 23-án 9-12 óra között tart nyitva (ezen a napon a délutáni ügyfélfogadás elmarad).

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása december 23-án

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodája a Reviczky utcában (a 2020. évben utoljára) december 23-án 9-12 óra között tart nyitva (ezen a napon a délutáni ügyfélfogadás elmarad).

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

Rektori utasítás a tanév 1. (őszi) félévében esedékes záróvizsgák rendjéről

A COVID-19 járvány miatt bevezetett veszélyhelyzettel összefüggésben és az ITM Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkársága által kiadott „Ágazati ajánlás a felsőoktatási képzés veszélyhelyzet során történő digitális megszervezéséhez” útmutató figyelembevételével a 2020/2021. tanév 1. (őszi) félévében esedékes vizsgaidőszakról, a vizsgáztatások lebonyolításának lehetséges módjairól, a teljesítések értékelésével kapcsolatban a jelen utasításban meghatározott alábbi rendelkezések betartása minden egyetemi polgártól elvárt.

2021. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai napon nyilvánosságra hozza a 2021. évi januári záróvizsga-beosztást.

2021. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai napon nyilvánosságra hozza a 2021. évi januári záróvizsga-beosztást.

2021. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A Tanulmányi Osztály a mai napon nyilvánosságra hozza a 2021. évi januári záróvizsga-beosztást.

III. Interdiszciplináris Vallástudományi Hallgatói Konferencia a Károli BTK Szabadbölcsészet Tanszékének rendezésében

A koronavírus okozta veszélyhelyzet következményeként a virtuális térben kerül megrendezésre 2020. december 18–19-én a III. Interdiszciplináris Vallástudományi Hallgatói Konferencia.

Beszámoló a Trianoni utóhatások(k), következmények címmel megrendezett online tudományos konferenciáról

A Károli Gáspár Református Egyetem BTK Történettudományi Intézet Új- és Jelenkori Történeti Tanszéke a trianoni békediktátum Nemzetgyűlés általi ratifikációjának 100. évfordulójára Trianoni utóhatások(k), következmények címmel nagy sikerű, online tudományos konferenciát rendezett 2020. november 11-12-én. 

Az oktatásinformatika módszertana a felsőoktatásban

A napokban jelent meg a KRE IKT Kutatócsoportjának Az oktatásinformatika módszertana a felsőoktatásban című kézikönyve.

Szenvedélyesen szeretek szótárt szerkeszteni

Interjú a BTK Angol Tanszékének alapítójával, a 92 éves Magay Tamás szótárszerkesztővel.

TO nyitva tartása a 2019/20/1 félév vizsgaidőszakában

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy 2019. december 20-án a Reviczky utcai ügyfélszolgálat 12:00 óráig tart nyitva!

TO nyitva tartása a 2019/20/1 félév vizsgaidőszakában

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy 2019. december 20-án a Reviczky utcai ügyfélszolgálat 12:00 óráig tart nyitva!

2020. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2020. évi januári záróvizsga-beosztást: 2020. évi januári záróvizsga-beosztás
Oktatási azonosítója alapján (CTRL+F és írja be azonosítóját) tudja beosztásának időpontját és helyszínét megtekinteni.

2020. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2020. évi januári záróvizsga-beosztást: 2020. évi januári záróvizsga-beosztás
Oktatási azonosítója alapján (CTRL+F és írja be azonosítóját) tudja beosztásának időpontját és helyszínét megtekinteni.

2020. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2020. évi januári záróvizsga-beosztást: 2020. évi januári záróvizsga-beosztás
Oktatási azonosítója alapján (CTRL+F és írja be azonosítóját) tudja beosztásának időpontját és helyszínét megtekinteni.

Jonathan Edwards jelentősége napjainkban

Nemzetközi konferencia a Jonathan Edwards Center Hungary szervezésében
2019. december 13-14.
Benda Kálmán Szakkollégium, Károli Gáspár Református Egyetem
1085 Budapest, Horánszky u. 26.

Az ország legnagyobb japán nyelvű könyvtára Egyetemünkön

A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150 éves évfordulója alkalmából 20.000 példányszámú könyvszállítmány érkezett Magyarországra Kagoshima megyéből a Honno Kote Projekt szervezésében.

Köszönetnyilvánítás - Szakkollégiumi csatlakozás a Magyar Református Szeretetszolgálat „Egy doboznyi szeretet” elnevezésű adománygyűjtési akciójához

A  Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium az idei évben hallgatói kezdeményezés útján csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat „Egy doboznyi szeretet” elnevezésű adománygyűjtési akciójához. Az adománygyűjtés keretében tíz darab tizenkét kilogrammos dobozt, tíz darab cipősdobozt és két nagy zsákot töltöttünk meg adományainkkal.

Ezúton köszönjük az adományokat, valamint külön köszönetnyilvánításban részesítjük a Magyar Református Szeretetszolgálatot és a rendezvény hallgatói felelősét, Zábó Virágot az adománygyűjtés megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségükért!

Cím: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2019. évi januári záróvizsga-beosztást: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Cím: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2019. évi januári záróvizsga-beosztást: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Cím: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2019. évi januári záróvizsga-beosztást: 2019. évi januári záróvizsga-beosztás

Észt Köztársaság – 100 év innováció konferencia

2018. november 23-án a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Észt Köztársaság – 100 év innováció címmel konferenciát rendezett. A konferencia ötletét és aktualitását az idén századik születésnapját ünneplő független Észt Köztársaság adta.

Meghívó – Vallástudományi Szemle legújabb számának bemutatójára

Időpontja: 2018. december 13., csütörtök, 16.00 óra

Helyszín: Biblia Múzeum HTK, Ráday u. 28.

 

Vezényelt történelem

Gazda József
író, szociográfus könyvét ismerteti
és a szerzőt bemutatja
Kocsis István
József Attila-díjas író

Fabiny Tibor Károli Gáspár-díjat kapott

2018. december 4-én, a Miniszterelnökség budapesti épületében adta át Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fürjes Zoltán helyettes államtitkár az idei Károli Gáspár-díjakat. A protestáns örökség ápolásáért idén Prof. Dr. Fabiny Tibort, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar intézetvezető egyetemi tanárát is kitüntették.

Ügyfélszogálati nyitvatartás a vizsgaidőszakban

 

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy 2018. december 21-én (péntek) a Reviczky utcai ügyfélszolgálat 12:00 óráig tart nyitva!

Ügyfélszogálati nyitvatartás a vizsgaidőszakban

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy 2018. december 21-én (péntek) a Reviczky utcai ügyfélszolgálat

Sétáló cédula leadása

Tisztelt záróvizsgázó Hallgató!

 

A sétálócédula leadása minden hallgatónak kötelező legkésőbb a záróvizsga előtt egy héttel.

A formanyomtatvány megtalálható a honlapon az űrlapok között is.

Sétáló cédula leadása

Tisztelt Záróvizsgázó Hallgató!

 

A sétáló cédula leadása minden hallgatónak kötelező legkésőbb a záróvizsga előtt egy héttel.

A formanyomtatvány megtalálható a honlapon az űrlapok között is.

Félévi felvételi a Szakkollégiumba

A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium várja azon nappalis, alap- és mesterszakos, osztatlan tanár szakos, valamint doktori képzésben részt vevő hallgatók jelentkezését, akik elhivatottak aziránt, hogy a normál curicullumon túlmenően bővítsék szakmai tudásukat, ismereteiket és szeretnének egy építő közösség tagjaivá válni. A szakkollégium 8 műhelye közül a félévi felvételi eljárásban 6 áll nyitva a jelentkezők előtt. Bentlakó és bejáró státuszra egyaránt lehet pályázni. A jelentkezési határidő: 2018. január 19. (péntek). A felvételi elbeszélgetés várható időpontja: 2018. január 29. (hétfő) 14:00 óra, helyszíne a szakkollégium Horánszky utcai épülete.

"Luther und die Reformation im Spiegel der deutschsprachigen Literatur des 18., 19. und 20. Jahrhunderts" című nemzetközi konferencia a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából

2017. november 23–25. között a KRE BTK Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézete Német Nyelv és Irodalom Tanszéke rendezésében került sor a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Luther und die Reformation im Spiegel der deutschsprachigen Literatur des 18., 19. und 20. Jahrhunderts című nemzetközi konferenciára a Kar Buda Béla termében. A konferenciát Balla Péter rektor úr és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője köszöntötte, és Sepsi Enikő dékán asszony nyitotta meg. A plenáris nyitó előadások után (Jan Rohls, München és Sebastian Seyferth, Zittau-Görlitz) az Una Corda Cello Quartet adott koncertet, majd ezt követően Maria Altmann asszony, a Németországi Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetsége I. titkára, a Kulturális osztály vezetője a Kar aulájában megnyitotta a Luther és a reformáció című plakátkiállítást. A konferencián nyolc német és öt magyar szakember – többek között egyetemünk oktatói – tartottak irodalom- és kultúrtörténeti, illetve nyelvészeti előadásokat a témában. A konferencia keretében a résztvevők megtekintették és megvitatták a Luther című animációs film (rendező: Richly Zsolt, forgatókönyv: Lackfi János) német nyelvű változatának néhány epizódját.
A konferenciát támogatták: KRE BTK, Reformáció 500 Emlékbizottság, Dunamelléki Református Egyházkerület, Botschaft der Bundesrepublik Deutschland Budapest, Magyarországi Evangélikus Egyház, Petőfi Irodalmi Múzeum.

2018. évi január záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2018. évi januári záróvizsga-beosztást: 2018. évi januári záróvizsga-beosztás
Oktatási azonosítója alapján (CTRL+F és írja be azonosítóját) tudja beosztásának időpontját és helyszínét megtekinteni.

2018. évi január záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgató!

A TVSZ. § 78. § (4) bekezdése szerint a Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozza a 2018. évi januári záróvizsga-beosztást: 2018. évi januári záróvizsga-beosztás
Oktatási azonosítója alapján (CTRL+F és írja be azonosítóját) tudja beosztásának időpontját és helyszínét megtekinteni.

Alkalmazott Névkutatás 2017. Nevek és szótárak – konferenciabeszámoló

A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2012-ben indította útjára az alkalmazott névkutatás témaköreit tárgyaló konferenciasorozatát, amely a szakterület egyetlen magyar nyelvű szakmai fóruma. A konferenciasorozat alapvető célja az alkalmazott névtan mint diszciplína kidolgozása, megerősítése, elvi és gyakorlati jelentőségének tudatosítása a hazai tudományos életben; a kutatási terület fő problémaköreinek áttekintése, aktuális feladatainak számba vétele, utak, megoldások keresése révén. A konferenciasorozat rendezvényei – nemzetközi színtéren is ritkaságszámba menően – terepet nyitnak az érintett szak- és alkalmazott tudományterületek, valamint az érdekelt szakmák képviselői számára az együttes gondolkodásra, a közös célok és kölcsönösen alkalmazható módszerek feltérképezésére.

Psychologia Hungarica Caroliensis

Karsai Xénia: NLP presuppositions and subjective well-being: is there any association?

Kovács Dóra: Az empátia evolúciós háttere – együttérzőek-e az állatok? /Kim emlékére/

Lipták Noémi: Interjú egy Shuar Uwishin-nel

Elekes Szende, Komlósi Piroska, Szögeczki Sára: A párkapcsolati identitás kérdőív reliabilitás- és validitásvizsgálata a készülődő felnőttség tükrében

Juhász Anikó, Fodorné F. Rita: Piramis és pálma, valamint Kempler-féle teszt alkalmazása nyelvfejlődési zavarral küzdő gyermekeknél

Psychologia Hungarica Caroliensis

Kövesdi Andrea:A SZEMÉLYISÉGFAKTOROK ÉS A REZILIENCIA ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ANOREXIA NERVOSABAN?

Kövi Zsuzsanna, Rózsa Sándor, Takács Marcell, Takács Szabolcs, Hevesi Krisztina, Vargha András: ZUCKERMAN-KUHLMAN-ALUJA SZEMÉLYISÉGKÉRDŐÍV (ZKA-PQ) MAGYAR VERZIÓJA

Gacsályi Sára, Odler Veronika, Kövi Zsuzsanna: SZEMÉLYISÉG ÉS DEPRESSZIÓ: A ZKA-PQ SZEMÉLYISÉGTESZT ÉS A PVP DEPRESSZIÓSKÁLA KÖZÖTTI KAPCSOLAT

Szép Anna, Mirnics Zsuzsanna, Ferenczi Andrea, Kövi Zsuzsanna: A SÖTÉT TRIÁD IDŐ- ÉS SZEMÉLYISÉGPROFILJA

Prontvai Virág, Mirnics Zsuzsanna, Kövi Zsuzsanna: A NÁRCIZMUS ÉS A NEUROTICIZMUS ÖSSZEFÜGGÉSEI

Psychologia Hungarica Caroliensis

Brys Zoltán: Kritikai felvetések Ken Wilber Integrál Pszichológia című kötete kapcsán

Peter V. Czipott: Psychological Theory in the Life and Work of Antal Szerb: Freud, Adler and a Previously Unknown Autograph Manuscrip

Kovács Dóra: A Genova Emotion Recognition Test rövid változatának (GERT-S) magyarországi validálása

Máté Smohai, Levente Nyikus, Éva Puskás, Tamás Hodozsán: Can active video games make a difference? Differences and similarities between active and passive video gamers regarding motivations, problematic gaming, and mental health among Hungarian secondary school students

dr. Szabó-Bartha Anett – Takács Liza – dr. Takács Szabolcs: A Boldogságtól való félelem-skála validálása

Psychologia Hungarica Caroliensis

Nyitrai Erika: Bevezető Tanulmány

Nyitrai Erika: Felnőttek menstruációs attitűdjének vizsgálatában használt kérdőíves eljárások - elméleti áttekintő tanulmány

Nyitrai Erika, Takács Szabolcs: A menstruációs attitűd kérdőív (menstrual attitude questionnaire, maq, brooks-gunn & ruble,1980) magyar változatának bemutatása

Nyitrai Erika, Takács Szabolcs: Felnőtt nők és férfiak menstruációs attitűdjének összehasonlító vizsgálata

Nyitrai Erika, Takács Szabolcs: Anyák és felnőtt lányaik menstruációs attitűdjének összehasonlító vizsgálata

Nyitrai Erika, Takács Nándor, Makrai Balázs, Takács Szabolcs: A tárgyiasított testtudat skála (objectified body consciousness scale, obcs, mckinley & hyde, 1996) magyar változatának bemutatása

Könyvbemutató – „Jövevények és Vándorok”

2016. december 14-én került bemutatásra a BTK Dísztermében a Luther Kiadónál, a reformáció 500. évfordulója alkalmából megjelent Jövevények és Vándorok (Családtörténeti töredékek a kezdetektől 1870-ig) című kötet. A könyv szerzője dr. Bodoky (Biberauer) Richárd (1908–1996) református lelkész.

A könyvet bemutató Dr. Géra Eleonóra elmondta, hogy egy egyedülálló történeti és levéltári anyag regényes és irodalmi feldolgozását veheti kézbe az olvasó. Egyedülálló, mert az arisztokrata családokat és néhány politikus családot leszámítva, nem ismerünk ilyen egységesen és épen fennmaradt polgári archívumot Magyarországon, mely a könyv alapját adja. A könyv szereplőinek regényes életútja Ausztrián, Skócián, Németországon, Svájcon át egészen Libanonig eljut. A kötet nem csak egy romantikus családtörténet, de a 18-19. századi magyar társadalomtörténet, egyháztörténet, ipartörténet, politikatörténet és nőtörténet egyedülálló forrása is.

Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet a bölcsészettudományi karok hallgatóinak számára

Pályázati kiírás

2017. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgatók!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozta a 2017. évi januári záróvizsga-beosztást.

2017. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgatók!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozta a 2017. évi januári záróvizsga-beosztást.

2017. évi januári záróvizsga-beosztás

Tisztelt Hallgatók!

A Tanulmányi Osztály a mai nappal nyilvánosságra hozta a 2017. évi januári záróvizsga-beosztást.

Könyvbemutató - Yves Bonnefoy: HOLLÁN SÁNDOR: Harminc év elmélkedései, 1985–2015

Nagy érdeklődés mellett került sor a Károli Gáspár Református Egyetem és a Francia Intézet közös rendezésében 2016. december 13-án, 18.00 órakor a Kossuth Klubban Yves Bonnefoy HOLLÁN SÁNDOR Harminc év elmélkedései, 1985–2015 című könyve magyar fordításának a bemutatójára. Az eredeti kötet 2016 nyarán, pár héttel Yves Bonnefoy halála után jelent meg. A kötetet magyar nyelvre Gulyás Adrienn, Kovács Krisztina, Kovács Veronika, Makádi Balázs és Sepsi Enikő fordították.

„Egy festő és egy költő utolsó közös alkotása a könyv, pontosabban kettejük művészeti találkozásának lenyomatait gyűjti össze. Hollán Sándor festészetét Franciaországban Yves Bonnefoy vezette be a tágabb köztudatba.” (részlet Sepsi Enikő előszavából)

A helyszínen Hollán Sándor festőművész dedikálta a kötetet, akinek magas színvonalú művészi munkája, gazdag életműve elismeréseként Áder János köztársasági elnök ebben az évben adományozta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.

A könyvbemutatón Hollán Sándor festőművész, Sepsi Enikő dékán, a KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének és műfordító műhelyének vezetője, fordító, Jérôme Thélot, a Jean Moulin Lyon 3 egyetem tanára, irodalomkritikus, filológus, valamint Gulyás Adrienn fordító, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa beszélgettek a mű apropóján.

A könyv a L’Harmattan Kiadó boltjaiban megvásárolható (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16., illetve 1085 Budapest, Horánszky u. 20.).

Tanulmányi Osztály - Ügyfélszolgálat nyitva tartása a vizsgaidőszakban

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológiai Intézetben (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunk a 2016/2017. tanév I. félévben 2016. december 14-én, szerdán tart nyitva utoljára.

Tanulmányi Osztály - Ügyfélszolgálat nyitva tartása a vizsgaidőszakban

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológiai Intézetben (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunk a 2016/2017. tanév I. félévben 2016. december 14-én, szerdán tart nyitva utoljára.

Meghívó könyvbemutatóra - Bodoky Richárd „Jövevények és Vándorok”

MEGHÍVÓ

a Luther Kiadó gondozásában megjelent
Bodoky Richárd Jövevények és Vándorok
(Családtörténeti töredékek a kezdetektől 1870-ig)
című kötetének
bemutatójára

Megjelent Fabiny Tibor: Az eljövendő árnyékai – A figurális-tipológiai olvasás című könyve

A L'Harmattan Kiadónál megjelent Fabiny Tibor: Az eljövendő árnyékai – A figurális-tipológiai olvasás című könyve. Kapható a L'Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16., illetve 1085 Budapest Horánszky u. 20.), valamint a Kaláka Zeneboltban (1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.).

Megjelent a Vallástudományi Szemle legújabb száma

MEGHÍVÓ a Vallástudományi Szemle 2016/3. számának bemutatójára

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi és Hittudományi Kara,
a Magyar Vallástudományi Társaság,
és a Vallástudományi Szemle szerkesztősége
tisztelettel meghívja Önt a

Vallástudományi Szemle
2016/3. számának

bemutatójára.

A magyar mint idegen-, környezet- és származásnyelv tanítása a Magyarországgal szomszédos országokban Műhelykonferencia

Időpont: 2016. december 10. (szombat)
Helyszín: KRE BTK 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. II. em. 215.

Call for papers - Samuel Beckett Working Group Műhelytalálkozó

Samuel Beckett Working Group: Call for Papers
‘Beckett Influencing/Influencing Beckett’
Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary
Budapest, Hungary
15-17 June, 2017
Under the Auspices of the International Federation for Theatre Research

Karácsonyi üdvözlet

„…egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala”
(1Jn 4,9)
 
Áldott ünnepeket kíván a Károli Gáspár Református Egyetem

 


Prof. Dr. Balla Pétert az IAPCHE Igazgatótanácsának tagjává választották

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy Prof. Dr. Balla Péter rektor urat az International Association for the Promotion of Christian Higher Education (IAPCHE) Igazgatótanácsának tagjává választották. A keresztény felsőoktatás előmozdítására létrejött, amerikai székhelyű nemzetközi szervezet 10 tagú igazgatótanáccsal rendelkezik, akik közül két tag (Rektor úr mellett a Driestar Educatief holland keresztény főiskola rektora) képviseli az európai intézményeket. Gratulálunk Rektor úr megválasztásához!

 


A Zsinati Tanács nyilatkozatot adott ki a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről

Nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítélettel kapcsolatban.

A nyilatkozat teljes szövege itt olvasható!

 


Dr. Kun Miklós professzor előadása és dedikálása

2014. december 3-án 18 órától, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Mészáros Csaba termében A második világháború titkos diplomáciája címmel tart előadást Dr. Kun Miklós professzor, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár. Az előadás után a szerző dedikálja Sztálin alkonya című, eddig máshol nem látott fotókkal illusztrált új könyvét.

Az előadás fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az előadást megnyitja Karsay Ferenc polgármester.

A programról bővebb információ itt érhető el.

 


Ismerd meg új egyetemi lelkészünket!

Márkus Tamás András 2014 decemberétől kezdte meg szolgálatát a hallgatók között. Új egyetemi lelkészünk szeretettel várja a megkereséseket egyelőre az alábbi email címen.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hamarosan elkészülnek az egyes karokhoz kapcsolódó fogadóóráinak pontos beosztása is, ami a www.kre.hu/egyetemi_lelkeszseg oldalon lesz elérhető.

Egyetemi Lelkészség Facebook oldala


Áldott Karácsonyt kívánunk!

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14)

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége minden kedves munkavállalójának és hallgatójának áldott, szép Karácsonyt és békés, boldog új évet kíván!
















Dr. Tari János az AVICOM élén

2013. december 12-én vált hivatalossá az eredmény, hogy az UNESCO mellett működő múzeumi világszövetség ICOM audiovizuális szakosztálya AVICOM elnökének megválasztották Dr. Tari János etnográfus,- szociológus, - rendező-operatőrt, egyetemünk docensét a 2013-2016 közötti időszakra.

Az AVICOM új audiovizuális, kép- és hangtechnológiákkal, multimédia és internet,valamint mobilalkalmazásokkal foglalkozó ICOM Nemzetközi Bizottság, amely két munkacsoportból áll. A Fotográfia Munkacsoport az állóképpel, mint minden audiovizuális termék alapjával foglalkozik. Jelenleg azon dolgozik, hogy a világ bármely táján lévő múzeumok és kulturális intézmények művészfotó- és dokumentumfotó-gyűjteményét tematikus jegyzékbe rendezze.

Az AVICOM Multimédia Munkacsoportja tevékenységét a mozgóképnek szenteli és olyan területeket fed le, mint a mozi, videó, multimédia és internet. A tanulók és a nagyközönség számára  nemzetközi workshopokat szervez, ahol igyekszik megismertetni az új technológiákat. Ez a munkacsoport szervezi a „Múzeumi és Kulturális Örökségi Nemzetközi Audiovizuális Fesztivált” (FAIMP) is, amely múzeumok és kulturális örökséggel foglalkozó intézmények által létrehozott multimédiás eszközöket mutat be és terjeszt, valamint díjazza a legeredetibb mozgóképen közreadott termékeket. A munkacsoport a multimédiás eszközökről, múzeumi honlapokról és a Fesztiválon (FAIMP) vetített filmekről katalógust tesz közzé és információkat közöl a közeljövőben megújuló kétnyelvű honlapján.

http://network.icom.museum/avicom/L/10/


Dr. Deres Petronella és Dr. Antalóczy Péter emlékérme

Dr. Dobos János emlékérmet adományozott Egyetemünk Állam-és Jogtudományi karának oktatói számára a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete.

A díjat Dr. Dobos Jánosnak, a magyar kriminalisztika és bűnüldözés meghatározó alakjának emlékére alapította a MABÜSZKE, melyet idén első ízben egy tudományos ülés keretében adtak át.

A 2013. december 10-én Budapest Fővárosi Polgármesteri Hivatalában tartott megemlékezésen Dr. Deres Petronella tanszékvezető egyetemi docens bronz emlékérmet, Dr. Antalóczy Péter dékán, egyetemi docens pedig ezüst emlékérmet vehetett át a jogtudomány területén való kiemelkedő szakmai munkásságért és eredményes oktatói tevékenységéért.
 

Sok szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!





Prima Primissima díjat kapott Prof. Dr. Bagdy Emőke

Tizenegyedik alkalommal adták át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek péntek este a Művészetek Palotájában.

Oktatás és köznevelés kategóriában egyetemünk Pszichológiai Intézetének Professor Emerita oktatója, Dr. Bagdy Emőke kapta meg a rangos elismerést.

Szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


Rádiós különdíjat nyert Egyetemünk csapata

Az MTVA  „Rádiós Korrektúra – A hangok versenye" elnevezésű megmérettetésén különdíjat nyert a Miénk a mikrofon!-sorozat Nyakunkon az élet című epizódja, amelyet a KRE   BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék hallgatóiból felállt csapat készített idén tavasszal a Bartók Rádióban, Becze Szilvia szerkesztő-műsorvezetővel közösen.
 
A hallgatói csapat tagjai voltak: G. Szabó Sarolta, Mészégető Marcsi, Kiss Gábor, Ujvárosi Márk.
Vendégeik: Pál Feri atya; Kubik Anna, színművésznő; Borbás Marcsi, televíziós műsorvezető; Szilágyi Áron, olimpiai bajnok vívó; Hegedűs Endre, zongoraművész; Harcsa Veronika, jazz-énekes; Buda Márton, rádiós műsorvezető; Kovács András Péter, humorista
Felkészítő tanár:  Dr. Lovász Irén egyetemi docens, KRE BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék


Milton-maraton a Károlin

Első alkalommal rendezik meg 2013. december 9-én, hétfőn 9 órai kezdettel az angolszász országokban már hagyománnyá vált Milton-maratont a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
A rendezvény keretében az anglisztika BA és MA hallgatók és a tanszék oktatói olvassák fel John Milton protestáns angol költő leghíresebb epikus költeményét, az Elveszett paradicsomot.
 
A mű első kiadása 1667-ben jelent meg 10 könyvben, a második, 1674-es kiadásban (melyet a maraton résztvevői felolvasnak) Milton már 12 könyvre osztotta el költeményét. Az eposz a zsidó és keresztény kultúrkör "bűnbeesés"-történetét, illetve a paradicsomból való kiűzetést dolgozza fel. A magyar fordítás kritikai kiadásának elkészítésére 2012-ben háromfős, az OTKA támogatásával működő kutatócsoport alakult, melynek a Károli Anglisztika Intézetének két oktatója (Fabiny Tibor, Péti Miklós) is tagja.
A több mint 10.000 soros művet eredeti angol nyelven közel 12 óra alatt tervezik felolvasni a BTK 300-as termében.

Lovász Irén Ünnepi hangversenye

 

Lovász Irén
ünnepi hangversenye
Közreműködik
Mizsei Zoltán:
ének, orgona, pszaltérium, középkori hárfa, udu
Ágoston Béla: duda, furulya, kaval, saxofon, fujara

 HELYSZÍN / LOCATION: BELVÁROSI SZENT MIHÁLY TEMPLOM
1056 BUDAPEST, VÁCI UTCA 47/B. WWW.SZENTMIHALYTEMPLOM.HU
Jegyek / Tickets: 2.800 HUF
Jegyeket a templom kegytárgyboltjában, a MÜPA jegypénztárában (555-3300), a jegyelado.hu hálózatában (240 2841), a Libri könyvesboltjaiban, a Rózsavölgyi jegyirodában (266-8337) és az interneten (www.jegyelado.hu) vásárolhatnak.


Egyetemek Kupája 2012

Egyetemek Kupája 2012

Tisztes helytállás a novemberi Egyetemek Kupáján

2012. november 30. és december 1. között az Újbudai Sportcentrumban megrendezett viadalon 21 különböző felsőoktatási intézmény 31 együttese között a Károli Gáspár Református Egyetem Főnixek csapata is megmérettette magát.

Verebics Dániel, Mező István, Ivanics László, Perjés András,
Szabó Sándor, Imre Sándor, Győri Ferenc, Tamás Gyula,
Mező Gábor, Balogh Ádám (fentről-lefelé, balról-jobbra)


Csapatunkat az “A” jelzésű négyesbe sorsolták, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Allstars és a BGF Bagolyvár együtteseivel egyetemben. A kezdésen ugyan még érződött, hogy első alkalommal játszanak együtt a fiúk, de így is kemény feladat elé állították az Óbudai Egyetem játékosait. Pörgős meccsen, az utolsó percig küzdve az egyenlítésért, 1-0 arányban alulmaradtak a Károli fiai.

Verebics Dániel

Mező István


A második találkozón pontott kellett szerezni a csapatnak, hogy életben maradjanak a továbbjutási remények. Imre Sándor góljával meg is szereztük a vezetést a Corvinus ellenében. A fiúk sokkal jobban érezték magukat a pályán, mint a nyitómérkőzésen. A vezetés megszerzése után Mező István egy figyelmetlen hiba miatt a kiállítás sorsára jutott, így az ellenfél az emberelőnynek köszönhetően hamar kiegyenlített. A hajrában nem sikerült egyik gárdának sem megszereznie a győzelmet, 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás.

Ivanics László

Perjés András


Az utolsó selejtező sordöntő volt a Főnixek számára. BGF Bagolyváron keresztül vezetett az út a legjobb 16 együttes közé. A győzelmi kényszer ellenére biztos játékkal, Imre pontos találatainak köszönhetően sikerült kiharcolni a győzelmet. A csoport győztese 7 ponttal az Óbudai Egyetem lett, míg a második helyet 4 pontjának és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Károli szerezte meg, ezzel kvalifikálva magát másnapra a nyolcaddöntőbe. Így a pénteki nyitónap csoportmérkőzései után szombaton már az egyenes kieséses szakasz várt csapatunkra.

Szabó Sándor

Imre Sándor


A csoportmérkőzéseken kiemelhetem a góljainkat szerző Imrét, a védelmben átjátszhatatlan Szabó Sándort, vagy éppen a villámgyors Tamás Gyulát, aki a védekezésből és a támadásból is kivette részét. Valamint Ivanics László kitűnő kapusteljesítményét, az amúgy nagypályához szokott Verebics indításait, vagy a Mező fivéreket, akik játékukkal lefedték az egész pályát.

Győri Ferenc

Tamás Gyula


A nyolcaddöntőben a sorsolás nem kedvezett számunkra, hiszen szombaton a veretlen BGF Stars csapata várt a mieinkre. A jóval összeszokottabb ellenfél 4-0-ás vereséget mért az utolsó pillanatig lelkiismeretesen hajtó Károlisokra, akik így sok intézményt hátuk mögé szorítva a 9. helyen végeztek.

Mező Gábor

Balogh Ádám


A nyolcaddöntők izgalmai után egy gála mérkőzésre került sor, ahol az Egyetemek Kupája Válogatottja a Magyar Újságíró Válogatottal játszott szoros mérközésen 1-1-es döntetlent.

A legjobb négy között a BGF Stars csapata az Óbudai Egyetemet, Jakab Dávid találatával 1-0-ra verte, míg a másik ágon a Nyíregyházi Főiskola büntetőpárbaj után lépett túl a miskolci csapaton. A bronzmérközést a budaiak nyerték 2-0 arányban.

A kupa sorsáról döntő zárómérkőzést így a Főnixeket megállító BGF Stars csapata játszhatta a nyíregyházi együttessel. A budapesti csapat rutinos játékosai hamar 2-0-ás vezetést szereztek, amire a nyírségi csapat a lefújás elött csupán szépítő találattal tudott válaszolni, így a BGF csapata nyerte az évvégi Egyetemek Kupáját.

Az érmek átadása után egyéni díjazásra került sor. A torna legjobb játékosának járó címet a nyíregyházi Kiss Tamás érdemelte ki játékával. A kupa gólkirálya a 18 találatig jutó Jakab Dávid (BGF Stars) lett, míg a legjobb kapusnak járó kitüntetéssel Hoffer Tamás az Óbudai Egyetem hálóőre hagyhatta el a helyszínt.

A verseny főtámogatója a Playmaker sportbolt és a Vodafone Magyarország volt. Csapatunk a részvételért kapott feltöltő kártyákat karitatív célra a Magyar Református Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel.

Játékosaink kedvét nem szegte, hogy a késöbbi kupagyőztes Stars jobbnak bizonyult náluk, a Főnixek már most a folytatást tervezik, és ígérik, hogy “újult erővel térnek vissza” a következő kupára. Bízunk benne, hogy még sokszor lehetünk büszkék hasonlóan szép eredményeikre.

Köszönjük Dr. Antalóczy Péter Dékán Úr és Dr. Sepsi Enikő Dékán Asszony nagylelkű támogatását.

Írta: Rédl Dávid

EREDMÉNYEK:

KRE Főnixek - Óbudai Egyetem 0-1
KRE Főnixek - BCE Allstars 1-1
KRE Főnixek - BGF Bagolyvár 2-1
KRE Főnixek - BGF Stars 0-4

HELYEZÉS: 9.

GALÉRIA

Feltöltés alatt!

Úszó MEFOB 2012

2012. november 17-én a Budapesti Műszaki Egyetem és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség rendezésében tartották a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Úszó Bajnokságot a Császár-Komjádi Uszodában. Az ország legnevesebb egyetemei között idén első alkalommal már a Károli Gáspár Református Egyetem úszótehetségei is vízbe ugrottak. A rendkívül színvonalas eseményen 16 felsőoktatási intézmény több mint 150 úszó tehetsége 17 versenyszámban küzdött meg egymással.

A verseny rangját jelezte Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár, Kiss Norbert, sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Güttler Károly, utánpótlás szövetségi kapitány jelenléte is. Az esemény fővédnöke, dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, és dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke volt.

A versenyen számos országosan ismert sztársportoló is részt vett. Többek között a házigazdák színeiben úszott a többszörös olimpiai ezüst és bronzérmes Cseh László, illetve Bodor Richárd a Pécsi Tudományegyetem, az Európa Bajnok Verrasztó Evelyn a Semmelweis Egyetem, míg az olimpai aranyérmes Risztov Éva a Debreceni Egyetem képviseletében öltött úszódresszt.

A bajnokságot Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke, Kiss Norbert a sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és
Dr. Péceli Gábor a BME rektora nyitotta meg. (balról jobbra)


A Károli Gáspár Református Egyetem csapata:

1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Elek Dóra Zsuzsanna
Uglik Szimóna
Tóth Barbara
Filotás Edina
Lakos Rebeka Eszter
Mészáros Medárd Sándor
Osváth Olivér
Gyetvai Zalán
Papp Viktor Bence
Walter Tamás
4x100M vegyesúszó váltó - hátúszás
4x100M vegyesúszó váltó - gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - mellúszás
4x100M vegyesúszó váltó - pillangó
100M gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - mellúszás / 100M mellúszás
4x100M vegyesúszó váltó - pillangó
4x100M vegyesúszó váltó - gyorsúszás / 50M gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - hátúszás
100M mellúszás
Lakos Rebeka (ÁJK), Filotás Edina (BTK), Tóth Barbara (BTK), Osváth Olivér (ÁJK), Papp Viktor Bence (ÁJK), Uglik Szimóna (BTK), Elek Dóra (BTK), Gyetvai Zalán (ÁJK), Walter Tamás (ÁJK), Mészáros Medárd (ÁJK)
(fentről lefele, balról jobbra)

Egyetemünk úszói megmérettették magukat egyéni és csapat számokban is. A károlis színekben indulók technikai tanácsadója az egykori válogatott úszó, Tégely Viktória volt. Sportolóink a versenyt megelőzően vidám hangulatban melegítették izmaikat. Az amúgy triatlonos Lakos Rebeka összemérhette tudását 100 méteres női gyorsúszásban az Európa-bajnok Verrasztó Evelynnel, és a londoni aranyérmes Risztov Évával.

100M Női Gyorsúszás

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
Verrasztó Evelin
Risztov Éva
Kádas Vivien
Senánszky Petra
Kovács Zsófia
Palásti Éva
Lakos Rebeka
Csath Ágnes
Czikora Emese
Streit Andrea
Nagy Kata
Katrinecz Virág
SE-TF
Debreceni Egyetem
BGF
Debreceni Egyetem
PTE
SZTE
KRE
BCE
BCE
PTE
Debreceni Egyetem
BCE
57,94
58,93
59,39
1:00,02
1:04,20
1:06,93
1:12,39
1:13,01
1:14,61
1:21,86
1:23,04
1:30,60
10 p
7 p
5 p
3 p
2 p
1 p

Lakos Rebeka

Mészáros Medárd és a Károli Karrier Iroda vezetője, Walter Tamás megküzdhettek a 100 méteres férfi mellúszásban a többszörös olimpiai ezüst és bronzérmes Cseh Lászlóval, akit egyébként személyes barátként köszöntöttek

100M Férfi Mellúszás

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
Bodor Richárd
Financsek Gábor
Cseh László
Tóth Gábor
Ziegner Bence
Rozanovics Ádám
Orbán Ábel
Fazekas Dániel
Fizil Ádám
Papp Richárd
Csütörtöki Marcell
Boros Benedek
Szabó Dániel
Stumpf Péter
Geier Norbert
Horváth Zoltán
Bozi Áron
Vas Gábor
Baritz Tamás
Csankó Dávid
Szabó Péter
Lengyel Péter Csaba
Kiss Tamás
Mészáros Medárd
Kalangya Szabolcs
PTE
PTE
BME
Debreceni Egyetem
BME
PTE
BME
Eszterházy Károly Főiskola
Debreceni Egyetem
BCE
BME
BME
BME
BCE
BME
SE-TF
SE-TF
SZTE
SE-TF
BCE
Debreceni Egyetem
BCE
BCE
KRE
BCE
1:04,46
1:04,97
1:06,81
1:09,83
1:11,60
1:12,75
1:12,77
1:14,03
1:18,79
1:17,63
1:16,91
1:17,35
1:18,83
1:21,80
1:22,92
1:24,89
1:25,15
1:26,18
1:29,15
1:30,29
1:32,30
1:37,74
1:37,94
1:46,88
1:49,66
10 p
7 p
5 p
3 p
2 p
1 p

Mészáros Medárd

Walter Tamás

Walter Tamás és Meszáros Medárd Cseh Lászlóval

A férfi csapat számokban a 4x100 méteres vegyesváltóban az amúgy vizilabdázó Osváth Olivér, Papp Viktor Bence, és Gyetvai Zalán, valamint a korábban 100 méteres férfi mellúszásban induló Mészáros Medárd álltak rajthoz.

4x100M Férfi Vegyesváltó

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
BME "A"
PTE "A"
Debreceni Egyetem "A"
PTE "B"
BCE "B"
BME "B"
BCE "A"
Miskolci Egyetem
Debreceni Egyetem "B"
KRE
BME
PTE
Debreceni Egyetem
PTE
BCE
BME
BCE
Miskolci Egyetem
Debreceni Egyetem
KRE
4:01,97
4:04,79
4:05,28
4:17,24
4:27,52
4:40,69
4:42,52
4:42,99
4:49,54
5:21,70
20p
14p
10p
6p
4p
2p

Gyetvai Zalán, Osváth Olivér, Papp Viktor.

Papp Viktor, Mészáros Medárd, Osváth Olivér,
Gyetvai Zalán.

Osváth Olivér.

Mészáros Medárd

Gyetvai Zalán.

Papp Viktor.

A 4x100 méteres női vegyesváltónkat Elek Dóra, Uglik Szimóna, Tóth Barbara és a korábban öttusázó Filotás Edina négyese alkotta. Filotás órási időt úszva faragta le a csapat hátrányát a futamban, megelőzte a korábban rajtoló vetélytársait

4x100M Női Vegyesváltó

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
SE-TF "A"
Debreceni Egyetem "A"
SE-TF "B"
BME
PTE
BCE "A"
ELTE
KRE
Debreceni Egyetem "B"
BCE "B"
SE-TF
Debreceni Egyetem
SE-TF
BME
PTE
BCE
ELTE
KRE
Debreceni Egyetem
BCE
4:46,60
5:03,45
5:15,19
5:22,42
5:23,63
5:25,53
5:56,38
6:36,42
6:41,41
7:18,98
20p
14p
10p
6p
4p
2p

Elek Dóra

Tóth Barbara

Filotás Edina

Uglik Szimóna

Az intézmények közötti pontversenyt a Budapesti Műszaki Egyetem nyerte a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem előtt, míg az előkelő negyedik helyen a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara végzett. Egyetemünk csapata tisztes helytálással a 15. helyen zárta a versenyt.

VÉGEREDMÉNY

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
BME
PTE
Debreceni Egyetem
SE-TF
BCE
BGF-PSZF
DUF
BKF
BGF-KVIK
SZTE
Miskolci Egyetem
ELTE
Óbudai Egyetem
EKF
KRE
SZIE- ÁOTK
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Debreceni Egyetem
Semmelweis Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Gazdasági Főiskola
Dunaújvárosi Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Gazdasági Főiskola
Szegedi Tudományegyetem
Miskolci Egyetem
Eötvös Lóránt Tudományegyetem
Óbudai Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Széchenyi István Egyetem
132 p
115 p
111 p
104 p
23 p
17 p
17 p
10 p
7 p
7 p
5 p
4 p
2 p
1 p
0 p
0 p


Köszönjük Dr. Antalóczy Péter Dékán Úr és Dr. Sepsi Enikő Dékán Asszony nagylelkű támogatását.


Írta: Rédl Dávid

VIDEÓ


Operatőr, vágó: Kutai Gergely
Riporter: Schiffer Anett

GALÉRIA

Lakos Rebeka a 100m női gyorsúszáshoz készül.

A Károli csapat technikai tanácsadója, az egykori válogatott úszó, Tégely Viktória volt.

A Károli úszócsapata.

A bemelegítés jó hangulatban telt a csapat számára.

Risztov Éva olimpiai bajnok és Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár

Az Európa bajnok Verrasztó Evelyn

Lakos Rebeka, Elek Dóra, Uglik Szimóna, Filotás Edina.

A Károli csapata a felsorakozáson.

Elek Dóra a 4x100 méteres vegyesváltóban.

A hármason Cseh László indult.

A nyolcas pályán Gyetvai Zalán.

Egy vidám pillanat

Verrasztó Evelyn

Az olimpiai bajnok Risztov Éva.

Papp Viktor a 4x100 méteres vegyesváltóban épp rajthoz készül.

A versenyen nem volt hiány az olimpikonokból.

Néhány szép Károlis ugrás.

Fotós: Schiffer Anett


Diaszpórák és identitás - konferencia meghívó

ADÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET - BUDAPEST
TISZTELETTEL MEGHÍVJA
2012. december 19-én (szerdán) 15.00 óra

8. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozására:

DIASZPÓRÁK ÉS IDENTITÁS

Helyszín:

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Köszöntő
Sepsi Enikő dékán, Károli Gáspár Református Egyetem
Nyitó gondolatok Purger Tibor Rutgers, New Jersey Állami Egyetem
Első rész Diaszpórák a tengerentúlon
   Elnök Gergely András történészprofesszor, KRE
Arday Lajos Nép, nemzet, állam, nemzetállam, nacionalizmus
Nelu Bradean-Ebinge: Az örmény diaszpóra
Purger Tibor Magyarok az Egyesült Államokban
Soltész Béla A dél-amerikai horvát emigráció
   
Második rész Diaszpóra és szórvány a Kárpát-medencében
   Elnök
Egry Gábor a Múltunk felelős szerkesztője
Pejin Attila A vajdasági zsidóság identitása (a XX. század elején)
Róth Petra Dalma A Monarchia építészete Partium nagyvárosaiban
Gati Tibor-Levente A mezőségi szórványban (lelkész és a közösség)
Rád András-László A lelkipásztorok és környezetük (a posztmodern létforma jellegzetességei)
   
   Kerekasztal A beszélgetést vezeti Gergely András és Egry Gábor
Hermann Gabriella A magyar diaszpórapolitika múltja és jelene
Vass Ágnes Diaszpórák és az anyaország kapcsolata
Lőrincz András A pán-mozgalmak jelene és jövője
Szalai Éva-Emese Diaszpórák a világban
   
          Záró előadás és a 2012-es DÉLKELET–EURÓPA
          díjak átadása
Schöpflin György Migráció és mobilitás Európában
A tanácskozás elnöke Surányi Csaba az INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY főszerkesztője
          Minden érdeklődőt szeretettel várunk! RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
          DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET: http://www.southeast-europe.org

Részletek azokból a tanulmányokból, melyek a
DIASZPÓRÁK ÉS IDENTITÁS
tudományos tanácskozáson 2012. december 19-én elhangzó előadásokhoz íródtak.

„... térségünkben Kelet-Közép Európa soknemzetiségű birodalmaiban a 18. és 19. század fordulóján csak népek éltek, melyekből a gyér számú haladó szellemű nemes, értelmiségi és polgári „nemzetébresztők” nemzetet akartak „csinálni”, első lépésben az egységes, a kor igényeinek megfelelő nyelv megteremtésével. Igaz, a teljes társadalmi struktúrával bíró királyságokban kialakult egy, a területhez és az uralkodóhoz kötődő „rendi” nemzettudat, de évszázadokig a „natio hungarica” és a „natio polonica” csak a nemességet jelentette, anyanyelvre való tekintet nélkül. S itt érünk el a nép és a nemzet vízválasztójához: a nemzet a nép egy minőségileg más, magasabb formája, amely elválaszthatatlan az állam fogalmától.”

     Részlet Arday Lajos Nép, nemzet, állam, nemzetállam, nacionalizmus című tanulmányából, mely a konferencia nyitó előadásához íródott.

*

„Délvidék, ezen belül Bácska zsidósága Trianon miatt különösen nehéz helyzetbe kerül: elveszti, második anyaországát (Magyarországot) is, mintegy kettős diaszpórába kényszerülve, ami teljesen elbizonytalanítja, ezért az újonnan kialakult helyzet sokféle válaszadásra készteti (pl. cionizmus, kommunizmus); másrészt a régi renden szocializálódott generációk mindvégig megmaradnak magyar-tudatú zsidónak, s csak a fiatalabb, két háború között felnövő nemzedék kezd sorsközösséget vállalni a jugoszláviai zsidóság egészével.”

     Részlet Pejin Attila Kettős diaszpórában (A bácskai zsidóság Trianon után) c. tanulmányából.

*

A diaszpóra vagy szórvány valaha pozitív előjelű fogalom volt. Ugyanazt jelentette, mint a vetőmag: magában hordta a növekedés ígéretét, a fejlődés lehetőségét. Mai köznapi szóhasználatban a kifejezés negatív előjelet kapott: a szétszórtság, szétvertség, szervezetlenség érzetét kelti. A református egyház kánonja is így fogalmaz: szórvány az, ahol a hívek kis létszáma miatt egyházközség nem szervezhető. A szórvány ma nem vetőmag, hanem oldott kéve.

     Páll Botond Levente: Egyház és iskola a századfordulón Ludvégen

*

„...az a szándékunk, hogy felismerjük azoknak az elvárásoknak a gyökereit, amelyekkel a lelkészek szembesülnek szolgálatuk alatt. Amennyiben az lehetséges, igyekszünk egy ökumenikus megközelítést képviselni, viszont a különböző felekezetek klérusa iránt más-más elvárások fogalmazódnak meg a gyülekezeti tagok részéről, így hasznosnak találtuk a történeti áttekintés differenciált vázolását.”

     Rád András-László A lelkipásztorok és környezetük (a posztmodern létforma jellegzetességei)

*

Mint szinte minden kelet-európai országból, így Horvátországból is rengetegen vándoroltak ki a tengerentúlra a XX. század történelmi viharai elől menekülve. A horvát emigráció különlegessége azonban a többi kelet-európai nemzethez viszonyítva az, hogy a legfőbb úticélt sokáig nem az Egyesült Államok jelentette, hanem Dél-Amerika, különösképpen pedig Chile és Argentína. Kevéssé ismert tény, hogy déli szomszédunk szoros kétoldalú kapcsolatokat ápol több dél-amerikai országgal, amelyekben összesen mintegy 700.000 horvát leszármazott él.

     Soltész Béla: A dél-amerikai horvát emigráció


Meghívó Babusa János szobrászművész 30 portré c. kiállításának megnyitójára

CSABA HÁZ GALÉRIA

Szeretettel meghívjuk
Önt, kedves családját és barátait
2012. december 14-én 18 órára

Babusa János
szobrászművész
,,30 portré”
című kiállításának megnyitójára

Művek: Bartók Béla, Dr. Ravasz László püspök,
Gózon Gyula színész, II. János Pál pápa, IV. Károly,
József Attila, Mindszenty 2, Mindszenty bíboros,
Petőfi Sándor, Petrovics Emil, Selmeczi Roland színész,
Sitting Bull,
Aladár, Berky Lili, Betti, Bokor Jutta operaénekes,
Dávid fiam, Dr. Nagy Piroska, Fehér Ildikó színművész,
Horváth Zsuzsa színész, Körtvélyessy Zsolt színész,
Mecseki Hargita szobrász, Nagyváradi Erzsébet
színész, Niki lányom, Niki lányom 2, Oszter Sándor
színész, Önportré, Önportré 2, Parrag Emil festő,
Salamon György festő

A kiállítást megnyitja:
Dr. Csorba László
,
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Közreműködik:
Harsányi Elina hegedűművész

A megnyitó moderátora:
dr. Fehér Ildikó színművész

A kiállítást rendezte: Ilosfai Krisztián

A kiállításon bemutatott portrék modelljei
a megnyitón megjelennek.


A kiállítás 2013. január 31-ig
tekinthető meg nyitvatartási időben
(a ház december 17- január 6-ig zárva van)

FOTÓOÁLYÁZAT:,,Kőbezárt pillanat”

Részletek: www.barsonyistvanfotoklub.hu/palyazat

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Csaba Ház – Rákoscsabai Közösségi Ház
Budapest XVII., Péceli út 222.
Telefon: 256-9526 | www.csabahaz.hu

Megközelíthető: az Örs vezér teréről és Pécelről a 169E,
Kőbánya-Kispestről a 202E busszal a Csaba vezér térig, illetve
vonattal Pécelről és a Keleti pályaudvarról Rákoscsaba MÁV-állomásig
F. k.: Hajnal Csilla igazgató


Szakály Sándor kitüntetése

2012. november 22-én Bécsben az Osztrák Köztársaság Nagy Érdemrendjét (Grosse Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich) vette át a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője, a KRE Történelemtudományi Doktori Iskola és Történettudományi Intézet vezetője, Szakály Sándor.  Intézetvezető Úr kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk!


A magyar mint idegen nyelv napja

A magyar mint idegen nyelv napja

2012. december 7.

Egy nyelv és a hozzá tartozó kultúra megismertetése más nyelvek beszélőivel fontos misszió, ugyanakkor nagy felelősség is. Különösen igaz ez a kevéssé ismert nyelvekre, amelyek közé a Kelet-Közép-Európában honos nyelvek, így a magyar is tartozik. A kulturális diplomácia külföldi intézményrendszerét Klebelsberg Kunó kultuszminiszter alapozta meg a múlt század első harmadában. Az akkor elkezdett munka mai letéteményese a Balassi Intézet, amely nemcsak a kulturális intézeteket, hanem az ösztöndíjrendszert és a vendégoktatói hálózatot is működteti, és kulcsszerepet vállal a magyarországi magyar mint idegen nyelv tanításban is.

Nyelvünk tanítása már több mint kétszáz éves múltra tekint vissza, szaktanárokat azonban csak 1983-tól kezdett képezni az ELTE, majd a pécsi és a szegedi egyetem, 1998-tól pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke is elindította máig is egyik legsikeresebb képzését. A bolognai rendszer követelményei miatt napjainkban csak két egyetem, a KRE és az ELTE kínál magyar mint idegen nyelv szakos tanárképzést. A kezdeti évek óta már jóval meghaladta a száz főt a végzett tanárok száma, s közülük legalább egy tucatnyian doktori fokozatot is szereztek. Ők is, mint mindenki, aki ezen a területen dolgozik, igénylik az új, nemzetközi tapasztalatokat is integráló ismereteket, amelyek a sikeres oktatómunka és a folyamatos érdeklődés fennmaradása szempontjából egyaránt nélkülözhetetlenek.

A „magyar mint idegen nyelv tanára” igazi másodszak, mert kevés az a hallgató, aki ezt választ(hat)ja fő megélhetésnek, gyakrabban fordul elő, hogy fő munkahelyük mellett dolgoznak nyelviskolákban, illetve magántanárként. Leginkább a fővárosban van igény magyarnyelv-tanárokra, de országszerte azokon a vidéki településeken is könnyen találnak munkát, ahová külföldi érdekeltségű vállalat települt. Az utóbbi években jelentősen megszaporodott a bevándorlók száma, ami az ország teljes területén lehetővé teszi a munkavállalást, ugyanis a migráns gyermekeknek biztosítani kell a magyar nyelvi felzárkóztató órákat a közoktatásban. Ugyanakkor mind több lehetőség kínálkozik a külföldi munkavállalásra is.

A december 7-ére hirdetett rendezvény ezt a célt szolgálja. A rendezők egyike a Balassi Intézet, amely 1957-es indulása óta több tízezer egyetemi hallgató és magyar nyelv iránt érdeklődő számára tette lehetővé a magyar nyelvtudás megszerzését, szervezett módszertani konferenciákat, továbbképzéseket, THL2 címmel magyar mint idegen nyelvvel foglalkozó szakmai folyóiratot ad ki, mentortanárai  az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem magyar mint idegen nyelv szakos hallgatóinak tanítási gyakorlatát vezetik.

A rendezvény másik házigazdája a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő, jelenlegi formájában 1993 óta működő Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, amelynek hallgatói a második legnagyobb történelmi egyház kulturális örökségét képviselő értelmiségi utánpótlást jelentik. A kar világi jellegéből adódóan állami, illetve más egyházak által fenntartott általános és középiskolákban történő oktatásra is felkészíti hallgatóit. A tanszék az MA szintű magyartanárképzésben 2009 óta, a magyar mint idegen nyelv (MID) második tanár szakos képzésben 2010 óta vesz részt, az országosan egyedülálló Terminológia diszciplináris mesterképzés pedig 2011 óta folyik az egyetemen.

A rendezvényt e két intézmény képviseletében dr. Sepsi Enikő dékán és dr. Hatos Pál főigazgató nyitja meg.

A délelőtti plenáris előadásokat Bárdos Jenő: A nyelvtanár tudatossága című előadása foglalja nyelvpedagógiai keretbe, majd Szili Katalin beszél a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéről, jelenlegi feladatairól az ELTE Központi Magyar Nyelvi Lektorátusa fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából. Szűcs Tibor egy érzékeny kérdésről, a magyar mint idegen nyelvnek a hungarológiai oktatásban betöltött szerepéről fejti ki a véleményét. Arról, hogy egyetlen nyelv vagy kultúra szakértője sem nélkülözheti az adott nyelv ismeretét, ezért elképzelhetetlen a magyar nyelvtudás nélküli hungarológusképzés.

Érdekesnek ígérkezik az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre meghívást kapott az összes olyan hazai felsőoktatási műhely, amely vagy a nyelvtanításban, vagy a tanárképzésben, vagy éppen mindkét területen megoszthatja a tapasztalatait a műhelykonferencia közel 150 résztvevőjével. A konferenciára nemcsak gyakorló tanárok, hanem tanárjelöltek is jelentkezhettek, akik nagy izgalommal várják az első szakmai rendezvényt, ahol élőben hallhatják kötelező irodalmaik szerzőit, ugyanakkor bepillantást nyerhetnek választott hivatásuk műhelytitkaiba is.

A délutáni program fókuszában a műhelybeszélgetések állnak, amelyek a legújabb és hasznosnak bizonyult módszerekről, a nyelvóra hatékony szervezéséről, valamint a közelmúltban megjelent új tankönyvekről és tananyagokról tájékoztatják a jelenlévőket.

A szervezők szándéka szerint A magyar mint idegen nyelv napja folytatódni fog, ha nem is a mostanihoz hasonló, nagyszabású rendezvényekkel, de a résztvevők igényeihez igazodó kisebb találkozókkal, egy-egy témát középpontba állító tapasztalatcserékkel. 

Programtervezet


Meghívó könyvbemutatóra

 


Meghívó


A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Hittudományi Kar és a
L’Harmattan Kiadó tisztelettel meghívja Önt a

Károli Könyvek

Pasztorálantropológia
(írta Németh Dávid)

Történelmet írunk. Tisztelgő kötet Ladányi Sándor 75. születésnapja alkalmából
(szerk. Horváth Erzsébet és Literáty Zoltán)

Milton Through the Centuries
(szerk. Péti Miklós, Ittzés Gábor)

Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában
(szerk. Gudor Botond, Kurucz György, Sepsi Enikő)

Inspirationen
(szerk. Czeglédy Anita, Fülöp József, Ritz Szilvia)

Vallásfogalmak sokfélesége
(szerk. Kendeffy Gábor, Kopeczky Rita)

A néprajzi és az antropológiai filmkészítés. Történeti, elméleti és gyakorlati példák.
(írta Tari János)

című köteteinek a bemutatójára

2012. december 4-én kedden, 18 órakor
a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky utca 4.)

A köteteket bemutatják a kiadók, a sorozatszerkesztő, a szerkesztők és a szerzők.
A kiadványok a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók.

TÁMOP konferencia meghívó

Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetemen
2011. június 6. - 2012. december 5. között került sor a
TÁMOP 4.2.2.B-10/1
„A tehetséggondozás feltételeinek javítása a
Károli Gáspár Református Egyetemen”
pályázat megvalósítására.

A projekt keretében a tehetséggondozó műhelyek fejlesztése, az eszközpark kisebb
bővítése, konferenciák, tehetséggondozási rendezvények és képzések megszervezése
valósult meg az Egyetem mind a négy karán.

Sok szeretettel meghívjuk
projektzáró sajtótájékoztatónkra.

Időpont: 2012. december 4., kedd 17:00-18:00-ig.

Helyszín: a Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karának
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)
Díszterme


Könyvbemutató meghívó

Közlemény - A tehetséggondozás javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen

Közlemény

A tehetséggondozás javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen

 

Budapest, 2012. december 3. A Károli Gáspár Református Egyetem a tehetséggondozó műhelyeinek fejlesztésére és a tehetséggondozás feltételeinek javítását célzó programjának megvalósítására jelentős támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv TÁMOP 4.2.2.B-10/1 „Tudományos képzési műhelyek támogatása” című pályázatán. A projekt másfél éve alatt az Egyetemen sor került a hallgatói műhelyek fejlesztésére, az eszközpark kisebb bővítésére, konferenciák, tehetséggondozási rendezvények és képzések megszervezésére. A fejlesztések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy tehetséges hallgatóink tanulmányaik során kibontakoztathassák tudományos fejlődésüket.

  „A tehetséggondozás feltételeinek javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen” című pályázat kiemelt célja volt az OTDK-ra való felkészülés támogatása, általában a hallgatók tudományos munkájának anyagi, szellemi eszközökkel való elősegítése. A fejlesztések az Egyetem mind a négy karán, az egyes karok sajátos tehetséggondozási igényeinek figyelembevételével zajlottak le.

  A tehetséggondozás kiépítése és bővítése egyéni és csoportos keretek között is folytatódott a projekt során. Kiemelkedően tehetséges hallgatóink számára külön TÁMOP-demonstrátori ösztöndíjprogram biztosított segítséget az egyéni és tutorális felkészüléshez; míg a tehetséggondozásba bevont műhelyeken keresztül bel- és külföldi tanulmányutak és konferenciák, kutatócsoporti ülések, extrakurrikuláris képzések segítették a csoportok tudományos fejlődését. A projekt során létrejött tudományos eredmények számos publikáció megjelenését is lehetővé tették.

  A pályázat égisze alatt megvalósuló infrastrukturális bővítések során korszerű informatikai és médiatechnikai eszközök, szakkönyvek, tesztprogramok és adatbázisok beszerzésére is sor került. Ezeknek a tehetséggondozási rendszerbe való bekapcsolása kiemelten fontos volt a képzések színvonalának és minőségének fejlesztésében.

  A projekt időtartama alatt megvalósuló anyagi, szellemi és metodológiai fejlesztéseknek köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg a tehetséggondozásban, melyek eredményei a fenntartási időszak egészében, és azon túlmutatóan is lehetőséget biztosítanak a jövő értelmiségének minél magasabb szintű kiművelésére.

 

További információ kérhető:

Parlagi Gáspár
Projekt asszisztens
Károli Gáspár Református Egyetem
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Mobil: + 36 30 227 7697


Konferencia - meghívó

Conferentia Rerum Divinarum 3

9.00 Áhítat
9.10 Benke András: Isten szeretetének dinamikus kibontakozása a
Bibliában
(dióhéjban)
9.35 Balikó Zoltán: Munka: vocatio és/vagy charisma
10.00 Dull Krisztina: Január hat. Amiről a háromkirályok fecsegnek
tizenhatodik századi ábrázolásokon
10.25 Szünet
   
10.40 Kormos Erik: A statisztikus nyelvészet és annak módszertani
bemutatása a bibliai exegézis alkalmazásában
11.05 Kekk Edina Ildikó: Zsidó keresztyénség vagy keresztyén zsidóság?
11.30 Gér András László: 4Q242
11.55 Szakács Sándor: A sákramentum - és ami mögötte van
12.20 Szünet
   
12.40 Kees Teszelszky: Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A holland
és magyar történelemírás az Isteni Gondviselés hatása
szempontjából a 17. század elején
13.10 Zászkaliczky Márton: Természetjog, politikai teológia és ősi
alkotmányosság - eszmetörténeti és módszertani problémák a
Bocskai-felkelés politikai gondolkodásának történetében
13.40 Ebédszünet
   
14.30 Márkus Tamás András: Szentlélekkeresztség, párbeszéd a
református és a karizmatikus álláspont között
14.55 Fazekas Bence: A signa praecursoria értelmezése az újkori
ortodoxia alapján
15.20 Magyar Gergely: Ecclesia vagy Ecclesiák? Egy mozzanat a
tiszáninneni püspökség felállításáról szóló 1646-1648 közti vitában
15.45 Zarnóczki Áron: Felekezeti elemek Bethlen Gábor és Anglia
diplomáciai kapcsolatában
16.10 Szünet
   
16.30 Szetey Szabolcs: A homiletikatörténeti kutatások problémái
16.55 Hajdú Éva: Tehetséggondozó hálózat felépítése, és a
Tehetségponttá válás lehetőségei
17.20 Király Levente Zoltán: Az eredendő bűn és a szabad akarat
viszonya Irenaeusnál
17.45 Trajtler Dóra Ágnes: Templomépítkezések a Szentföldön Nagy
Konstantin korában

 

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

2012. január 6. (péntek)
Károli Gáspár Református Egyetem
Hittudományi Kar, Exhortációs terem
1092 Budapest, Ráday utca 28.


Az OTKA Pályázat nyerteseinek gratulálunk

  az OTKA Bizottsága 2011. december 7-én hozott döntése értelmében a KRE BTK két pályázatát támogatta:
"K 101503" nyilvántartási számú, "A misztika fogalmai és hagyományai az európai gondolkodásban" című pályázatát 4 évre 19,474m Ft támogatásban részesítette. Vezető kutató: Vassányi Miklós, a projektben résztvevő Károlis kutatók: Daróczi Anikó, Kendeffy Gábor, Parlagi Gáspár, Sepsi Enikő, Tóth Anna.

Hasonlóképpen 12m Ft támogatásban részesült "Milton Elveszett Paradicsomának magyar kritikai kiadása" c. pályázat  Nyilvántartási szám: 101928 , vezető kutató: Fabiny Tibor. A projektben részt vevő további károlis kutató: Dr. Péti Miklós

Az OTKA Bizottság 2011. december 7-én, a 2011-ben benyújtott K, NK, NF pályázatok támogatásáról hozott döntése 2012. januárban lép hatályba, ha a 2012. évi költségvetési törvény elfogadásra kerül az OTKA-ra eredetileg beterjesztett törvényjavaslat szerinti támogatással.


Bibó meghívó

MEGHÍVÓ


A CentrArt Egyesület és a Károli Gáspár Református Egyetem tisztelettel meghívja önt
ifj. Bibó István
70. születésnapjára tartandó ünnepi köszöntésre.

Köszöntőt mond:

Prof. Dr. Zsengellér József tanszékvezető egyetemi tanár,
a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja

Dr. Békési Sándor egyetemi docens,
a KRE HTK Szenczi Molnár Albert Egyházművészeti Intézetének vezetője

Dr. Sisa József művészettörténész, az MTA doktora,
az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete újkori osztályának vezetője

Kerny Terézia művészettörténész,
az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete Fotótárának és
Levéltári Regesztagyűjteményének vezetője

Dr. Székely Miklós művészettörténész,
a CentrArt Egyesület elnöke

A köszöntés helyszíne és időpontja:

Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Díszterem
1092 Budapest, Ráday utca 28.
2011. december 19. hétfő, 18 óra

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Történelemtudományi Doktori Iskola jelentkezési határidő

    Történelemtudományi Doktori Iskola jelentkezési határidő: 2012. április 30.
    Cím: 1088 Bp., Reviczky u. 4. II. em. 224. Történettudományi Intézet


2012 szeptemberétől új szak indul a KRE BTK-n: SZOCIOLÓGIA BA KÉPZÉS

  A Szociológia alapszakon végzett hallgatók szociológus szakelőadóként a központi államigazgatásban, önkormányzatoknál, vallási és civil szervezeteknél, valamint a nonprofit szektorban helyezkedhetnek el – társadalmi (pl. szociálpolitikai) döntés-előkészítő, tanácsadó, pályázatíró, illetve kutatói munkakörben. Magas színvonalú, gyakorlatorientált képzésünk során olyan jártasságot szereznek az empirikus kutatások terén, amellyel közvélemény-kutató, piackutató, politikai elemző, társadalomkutató, valamint statisztikai adatbázisokat kezelő cégeknél szakasszisztensként vállalhatnak munkát.

Képzésünk továbbá felkészíti hallgatóinkat a későbbiekben indítani tervezett mesterszakra való továbblépésre, ami előkészíti a későbbi szociológusi tudományos kutatói-oktatói karriert

A 2011 októberében végleges akkreditációt elnyert képzési program magas szintű etikai tartalommal és a pozitív emberi értékek hangsúlyozásával szakszerű szociológia oktatást kíván megvalósítani.
Az induló szociológiai alapképzési szak az alapozó társadalomismereti, szociológiaelméleti, szociológiatörténeti és szakszociológia tárgyakon túl a képzés középpontjába a módszertani- gyakorlati oktatást helyezi. Ennek keretében nagy hangsúlyt fektetünk az alapvető informatikai, matematikai, statisztikai tantárgyak oktatásán kívül az elmélyültebb módszertani ismeretekre, másrészt a jelentős gyakorlati haszonnal bíró készségtárgyak (mint projektmenedzsment, prezentációs technikák, tárgyalási és pályázatírási technikák) oktatására. A módszertani és a készségtárgyakat a hallgatók kis létszámú szemináriumi csoportokban sajátíthatják el, olyan szellemiségben, amely összhangban a Bölcsészettudományi Kar oktatási és tudományos elveivel. Karunk oktatási és tudományos tevékenységében a keresztyén elkötelezettség azt a többletet jelenti, amely az arctalan tömegképzéssel szemben az oktatók és hallgatók, a tanárok és diákok személyes kapcsolatára, a hallgatói együttműködésre, a tudományos műhelyek és a műhelymunkában rejlő többletlehetőségekre épít.
Az oktatás színvonalát, valamint a hallgatók munkaerő-piaci lehetőségeinek javítását biztosítja az oktatói kör, amelynek tagjai korábban számos felsőoktatási intézményben szereztek tapasztalatot, valamint elméleti munkásságuk során a magyar társadalom számos problématerületét kutatják. Ezzel lehetőséget nyújtanak a hallgatóknak kutatási programok megismerésére, azokba való bekapcsolódásra.
A munkaerőpiacon való elhelyezkedést segítik elő – az ehhez szükséges kapcsolati háló kiépítésén keresztül – a nyári gyakorlatok, amelyek szorosan illeszkednek a gyakorlati kurzusokhoz. Ezekhez tartozik az első év utáni nyári falukutató tábor és a második nyáron teljesített kéthetes szakmai gyakorlat valamely piac- vagy közvélemény-kutató cégnél, társadalomtudományos kutatóintézetnél, társadalmi célú projekteket tervező, illetve kezelő szervezetek, vagy a Református Egyház intézményeinél.
Az elméleti tudásanyag mellett a módszertani és készségtárgyak elsajátítása alkalmassá teszi a végzett hallgatókat az önálló társadalomtudományi kutatásra, valamint megfelelő felkészültséget biztosít számukra a közeljövőben Karunkon induló szociológia mesterképzésre, azon belül a piac- és közvélemény-kutatási, illetve a szociálpolitikai szakirányra való továbblépésre.


Könyvbemutató

 A Károli Gáspár Református Egyetem
 Koraújkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti
 és Néderlandisztika Tanszéke
 2011. december 6-án 16 órára
 meghívja

 

 BALASSA M. IVÁN
 A SZÉKELYKAPU
 című könyvének bemutatójára

A könyvet vetített képek segítségével a szerző ismerteti.
A bemutató helyszíne a Néderlandisztika Tanszék,
Budapest, VIII. ker., Reviczky u. 4.
304-es terem


Nyílt Nap a BTK-n

  A kari nyílt napot 2011. december 2-án, pénteken tartjuk, 11 órakor általános BA tájékoztatót, 12-től szakos tájékoztatókat tartunk, ill. 13 órától az MA-ra jelentkező hallgatókkal foglalkozunk.

Áldott Karácsonyi Ünnepeket

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek" (Titusz 2:11)

Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kíván a Károli Gáspár Református Egyetem Vezetősége!


Ez nem mese. Ez a valóság

 Ez a valóság: 2010 a katasztrófák éve volt. Legtöbben a médiából, hírekből ismerjük Felsődobsza vagy Devecser nevét, felvételeket látunk elöntött házakról, számokat hallunk az anyagi károkról és az újrakezdéshez szükséges feltételekről. A számok viszont eltakarják az embert, akinek most újra kell kezdeni az életet, aki félelemmel és bizonytalansággal tekint a közeli jövőre, a karácsonyra. Az új ház, az új ruha, az új játék fontos, de nem gyógyítja a lélek sérüléseit. Hogy tér vissza a bizalom az élet iránt? Honnan jön az erő, ami tovább visz? A gyerekek kedvessége gyógyír. Elmondják mi történt azokban a napokban, hogyan élnek most, mit várnak a jövőtől. A film segíthet közelebb kerülnünk a számok mögötti világhoz:


Neptun új webfelület


Tisztelt Munkatársak!
Tisztelt Hallgatók!


Értesítjük Önöket, hogy 2010. december 10-től, a Neptun ETR webes felülete megváltozott.

Az új felület használatáról, fontosabb változásokról az a Neptun belépési oldalán a "letölthető dokumentumok" alatt tájékozódhatnak.

Kérjük figyelmesen olvassák el a tájékoztatót, elkerülve a felesleges aggodalmakat, telefonokat és mail írásokat.

Köszönettel: 
KRE - Neptun Csoport


Call for Applications for the Students of the English Department

 

Call for Applications for the Students of the English Department CiTiFoLa

Erasmus IP in Krems, Austria
27 March – 9 April 2011


Details...


Nyílt napok a KRE-n

 

Nyílt napok a Károli Gáspár Református Egyetemen

 

Állam- és Jogtudományi Kar nyílt napjai:
2010 december 10.-e (péntek) 10 óra,
1042 Budapest, Viola u. 2-4. a Kar "A" épülete, A/2 terem.
 
2011 január 14.-e (péntek) 10 óra,
1042 Budapest, Viola u. 2-4. a Kar "A" épülete, A/2 terem.


Bölcsészettudományi  Kar nyílt napjai:
2010. december 3. (péntek) 10.00-14.00
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

2011. január 27. (csütörtök) 10.00-13.00
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Hittudományi Kar nyílt napjai:
2010. november 18-án 9.00
1091 Budapest, Ráday u. 28. II. emelet

Tanítóképző Főiskolai Kar nyílt napjai:
2010. november 29., 10 óra
2750 Nagykőrös, Hõsők tere 5.


Konferencia - Meghívó

Hazánkban nagy tisztelet övezi az éppen harminc esztendeje elhunyt Márton Áron, gyulafehérvári  püspök személyét, aki szembefordult a totalitárius rezsimekkel. Szenvedélyes példát mutatott egész nemzedékeknek. Őrzője lett a határokon átívelő magyarságtudatnak.

2010. december 7-én, kedden délután 14.00. órakor konferenciát rendezünk 

MÁRTON ÁRON PÉLDÁZATA NAPJAINKBAN
címmel

Programról részletesebben...

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin